A SAPS előlegről szóló döntés miatt az MVH később folyósítja az agrár-környezetgazdálkodási támogatást. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatások kifizetése januárban kezdődik. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiadott rendelete alapján beadhatóak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyébe tartozó pályázatok. 2009. december 16-ig.
Mint mondta, az, hogy a mezőgazdaságot választotta élethivatásul, részben családi indíttatásból, részben pedig saját választásából fakadt. Anyai ágon ugyanis paraszt ősökkel rendelkezett, ezekből leginkább nagyanyja volt rá igen nagy hatással, aki a Polgárdi téesz egyik alapítója volt. Édesapja viszont tanárember, akitől az értelmiségi pályára való indíttatást kapta.
Országos Öntözési Konferenciát tartottak néhány héttel ezelőtt, október végén Szolnokon a Magtár Kft. rendezésében. A 250 megjelent öntözési szakember és gazdálkodó gyakorlati szemléletű előadásokat hallhatott a magyarországi öntözés jelenlegi helyzetéről, az aktuális pályázati lehetőségekről valamint megismerhette Közép-Európa egyik legnagyobb öntöző telepének üzemeltetési tapasztalatait is.
Az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézete a fenti címmel szervezett kétnapos konferenciát és kiállítást október utolsó napjaiban, gödöllői székhelyén. A sikeres rendezvény az intézmény 140 éves fennállásának első programjaként indította meg a jubileumi esztendő eseménysorozatát. Az MGI hosszú távú célkitűzései között szerepel a kutatási eredmények széles körű elterjesztése, vitafórum biztosítása az egyes szakterületek kutatói, technológiai szakemberek, cégképviselők, szakmai döntéshozók és kiemelten a termelők között – mondta megnyitó beszédében Dr. Fenyvesi László, az intézet főigazgatója.
Az RAGT Vetőmag Kft. 2009. december 2-án tartotta a 2009-es „Alexxandra Termelői Bajnokság” sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetését Budapesten, a Ramada Hotelben.
Az őszi káposztarepce egyre nagyobb szerephez jut a magyarországi vetésforgóban. A növény fontosságának növekedésével együtt nő a termesztésével kapcsolatos információ mennyisége is. Ugyanakkor a betakarított termés mennyiségének ingadozása továbbra is a legfájóbb pontja maradt a hazai repcetermesztésnek.
Az okszerű vetésváltás, a kedvező elővetemény hatás kihasználása a jövőben egyre jobban felértékelődik, mivel nagymértékben meghatározza a termesztés biztonságát és hatékonyságát.
A tartamkísérletek lényeges információkat nyújtanak ahhoz, hogy a talajtermékenységet és a termőhely produktivitását befolyásoló tényezőket biztonsággal meghatározzuk a fenntartható mezőgazdasági termeléshez.
A talajok a szárazföldi növények számára vizet és tápanyagforrást biztosító élőhelyek (Rajkai, 2004). A talaj hazánk legnagyobb víztározója.
A szántóföldi növénytermesztés körülményei az elmúlt években mind időjárás tekintetében, mind üzem- és termelési szerkezet tekintetében sokat változtak. A szeszélyes időjárással, aszályokkal és csapadékos időszakokkal küszködő gazdálkodóknak át kellett gondolni a leegyszerűsödött, gyakran egy-két növény termesztésére korlátozódó talajművelési eljárások alkalmazhatóságát, és előtérbe kellett helyezni, nagyobb gondot kellett fordítani a talaj vízháztartásának optimalizálására.
A kondíció a szervezetnek a konstitúcióra és más, exogén faktorok által meghatározott morfológiai és funkcionális hatásokra létrejövő reakcióképessége (Brem G., 1998). Györkös és mtsai (2001) az alábbiakban határozzák meg a kondíció fogalmát: „A kondíció a szervezet, külső testalakulásban megjelenő, pillanatnyi állapota. Tárolója és jelzője azoknak a testszöveti tartalékoknak – elsősorban zsírnak és izomnak – melyeket az állat, bizonyos testtájain és belső szervein jellegzetes módon, felhalmozott. A kondícióra jelentős hatással van a genetikai képességeken túl a termelés, takarmányfogyasztás, a szaporodás-biológiai státusz és az általános egészségi állapot”.
Az elmúlt 10 év alatt folyamatosan csökkent a sertéstartással foglalkozó háztáji gazdaságokban megtermelt sertéslétszám, amely jelentősen rontotta a falvak megtartó erejét.
Míg a 90-es években minden udvarban tartottak sertést, addig mára ez lényegében megszűnt. Az évezred elején megindult minimális emelkedést követően az uniós csatlakozással megkezdődött az állomány leépülése, aminek egyik kísérő jelensége volt egy lassú ütemű koncentrálódás.
A Déli-Farm Kft. nyereményjátékának médiapartnere az AGRO NAPLÓ volt. A sorsolás a Déli-Farm Kft. székhelyén, Szeged-Kiskundorozsmán zajlott.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint az elmúlt évben hazánkban – az inflációt meghaladó mértékben – átlagosan 7%-kal emelkedtek a földárak, de így is jelentősen elmaradnak az Európai Unió átlagától. (Hollandiában közel 20-szor, Dániában 15-ször, Spanyolországban 8-szor, Németországban 5,5-szer, Franciaországban pedig közel 3-szor többet kell fizetni a szántóért, mint Magyarországon.)
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) közlése szerint egy évtizeden belül, 2018-ig a világ organikus üzemanyag (bioetanol, biodízel) gyártása és felhasználása várhatóan megduplázódik: a 2008. évi 80 milliárd literről 156 milliárd literre nő. Mindez javítja azon országok mezőgazdasági termelőinek piacra jutási esélyeit, ahol a legnagyobb mértékű gyártásfejlesztések valósulnak meg.
Hazánk számára az ipari célú felhasználás növelése igen fontos lenne, hiszen a szántóföldi növénytermesztés bázisát a bizonytalanul – gyakran nyomott áron – értékesíthető gabona- és olajos növények képezik. Emellett uniós rendeletek is kötelezővé teszik a bio üzemanyagok fokozott mértékű felhasználását.
Hamis vetőmag használatával: „dupla áron fele termés”
A személyi jövedelemadóról szóló törvény 2006. szeptember 1-jei módosítása szerint minden kifizetőnek adófizetési kötelezettsége keletkezik a cég költségére fenntartott vezetékes- és mobiltelefon, valamint a feltöltőkártya, a dolgozó által meg nem térített magáncélú használata után.
A magyar sertéstartókkal kívánta tapasztalatait megosztani ez év októberében Kölesden, a Topigs Danubia Kft. ahol workshopot tartott. A szakmai programot Simon Gyula, a cég ügyvezető igazgatója nyitotta meg, ismertetve a TOPIGS sertéstenyésztő szervezet eredményeit, a társaság által kínált lehetőségeket.
A termelékenység kérdéskörét helyezték a szervezők az idei őszi – immár hagyományosan megrendezett – visegrádi BIOMIN fórum témái között az első helyre. A november elején tartott szakmai rendezvényt a BIOMIN Takarmányozási Kft. a Hungapig Kft.-vel közösen rendezte meg. Az eseményre meghívták az Agro Naplót is.
A Farmgép Kft. kereskedelmi igazgatója, Gyökös Zsolt fogalmazta kérdésre válaszolva eképpen a cég aktuális helyzetét. Régi vevőiknek köszönhetően ők ugyanis nem érzékelik a válságot, mert sok visszatérő vásárlójuk között kiváló a kapcsolatuk a nagyobb forgalmazókkal is, akik minőségben és termelékenységben is őket választják.
A mezőgazdasági piacon ültetvénytraktorairól jól ismert Agrolánc Kft. 2009. október 7-én Technikai Show elnevezésű rendezvényén sorakoztatta fel termékeit Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban.
Az Invest Kft. november 24-én ünnepélyes keretek között avatta fel új, szekszárdi telephelyét. Ez alkalomból beszélgettünk Szaxon Róberttel, az Invest Kft. ügyvezető igazgatójával.
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) jövője volt a téma december elején Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban tartott szakmai eszmecserén. A fórum leglényegesebb megállapítása – amelyet Gőgös Zoltán a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára fogalmazott meg –, hogy Magyarország érdeke az: maradjanak meg a jelenlegi uniós Közös Agrárpolitika keretei, azaz működjön tovább a mostani támogatási rendszer. Hazánk érdekeinek ugyanis ez felel meg.