Hirdetések:

Mezőgazdasági termelés és logisztika

|  dr. Kelemen Zsolt -

A KITE Kereskedelmi és Szolgáltató ZRt. a szokásos éves országos rendezvényét Telekgerendáson 2009. szeptember 2-3-án tartotta. A KITE ZRt. rendezvényeire jellemzően a mezőgazdasági termelés egy-egy fontos folyamatát, annak műszaki hátterét járják körbe, és részletesen mutatják be. Ezúttal a nagyszabású, több (3) helyszínen zajló bemutató a mezőgazdasági termelési folyamatokat összekapcsoló, logisztikához kapcsolódó műszaki megoldásokat ölelte fel.

 



A rendezvény megnyitóján Búvár Géza, a KITE ZRt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságra vonatkozó egyre szigorodó környezetvédelmi, környezetvédelemnek, fenntarthatóságnak az agrotechnikának és a jövedelmező termelésnek az összeegyeztetése, csak a termelési folyamatokat összekötő és kiszolgáló, logisztikailag nagyon jól szervezetten és magas színvonalú műszaki-gépesítési háttérrel lehet végrehajtani.


A fentiek jegyében az egyik bemutató területen – a szántóföldi növénytermesztés munkáihoz kapcsolódó – anyagmozgató gépeket, elsősorban szállító eszközöket, pótkocsikat lehetett megtekinteni. A mezőgazdasági szállításban a kedvező jogszabályi változások (40 km/h megengedett legnagyobb sebesség, 4×-es vontatható összgördülő tömeg stb.), vontatótraktor (rugózott mellsőhíd, rugózott fülke felfüggesztés) és a pótkocsik (rugózott és kormányzott, alacsony nyomású gumiabronccsal szerelt futóművek) műszaki, konstrukciós fejlesztése eredményeként a szállítási volumen a traktoros pótkocsis szállítás irányába tolódott el.


Éppen ezt a fejlesztési trendet tükrözte a bemutatott szállító eszközök, pótkocsik sorozata. Kiemelkedő volt a Fliegl tridem tengelyes ASW 270 letolókocsija, mely 30 000 kg összgördülő tömeggel készül.

 

 


Ez a pótkocsi telitalálat a mezőgazdasági nagyüzem normál szállítási feladatainak megoldására. Légrugós futóművel, széles abroncsokkal, gömb vonófejjel szerelt változata a legjobb választás. A Fliegl letolókocsija nagy tömeg gyors és hatékony szállítására alkalmas. Ezáltal munkaerőt, üzemanyagot, időt takaríthatunk meg. További, adapterekkel szerelt változatok bizonyították e kocsifajta széles körű használhatóságát. Láttunk szervestrágyaszóróval, nagy teljesítményű átrakócsigával szerelt változatokat is.


A Fliegl letolókocsijai közül az 50 m3-es, 5 tengelyen gördülő, „dollyn” keresztül traktorral vontatott képviseli a csúcsot. Ennél a nyerges letolókocsi a „dolly” névre hallgató ikertengelyes nyeregszerkezetre támaszkodik, és a nyeregszerkezet vonórúdjával csatlakozik a vontatóhoz. A háromtengelyes félpótkocsi és a „dolly” futóműve is széles, alacsony nyomású gumiabroncsozású, ennek közvetlen előnye az alacsony talajterhelésből adódó kis talajtömörítő hatás, éppen ezért a vontatási erőszükséglet is alacsony. További előny még – mezőgazdasági terepen, rossz talajviszonyok melletti – magas vontatási sebesség és jó manőverező képesség.


A „dolly” alkalmazásával a gépszerelvénnyel a termőterületen felfogott anyag (szecska, cukorrépa vagy szemestermény, pl. kukorica) sáros, felázott terepen biztonságosan kiközelíthető az épített úton várakozó közúti nyerges vontatóhoz, ami a közúti szállítást nagy távolságokra is elvégezheti. Persze ezek az előnyök a cég átrakócsigás letolókocsijaira is elmondhatók.


Figyelmet érdemeltek a cég horganyzott tartálykocsijai is, melyek 3-30 m3 tartálytérfogattal készülnek. Futómű vonatkozásában az előzőekben ismertetett konstrukciók a jellemzők. A tartálykocsikra a jelenlegi környezetvédelmi ajánlásoknak megfelelő szagterhelés csökkentésére felszíni szórókeret vagy talajba injektáló berendezés szerelhető. Az „elefánt”-nak becézett, turbótöltős ormánnyal szerelt változatnál, a kezelő nem kerül érintkezésbe a hígtrágyával.


A bemutató jól szemléltette, hogy a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó anyagmozgatási, szállítási feladatok ellátására – a sokrétű üzemi igényeknek megfelelő – számos korszerű műszaki színvonalú szállító eszköz áll rendelkezésre.

 

 

 


dr. Kelemen Zsolt

BEJELENTKEZÉS
jelszó emlékeztető
Hirdetések: