A 2009-es évben a mezőgazdaségi termelőknek is meg kellett küzdenie a gazdasági világválság okozta kihívásokkal. A mindenki számára ismert kedvezőtlen körülmények között, a gazdák még nagyobb hangsúlyt fektettek az inputanyagok, így a vetőmagok körültekintő megválasztására. Tovább éleződött a verseny a nemesítőházak között a termelői bizalom elnyeréséért, amely „küzdelemben” a világ egyik legnagyobb vetőmag piacain, Észak-Amerikában, a Pioneer - folyamatos kutatási és fejlesztési munkájának köszönhetően – tovább növelte elismertségét. A gazdák termékeinkbe vetett bizalma következtében az említett régió kukorica vetőmag piacán 2%-os, a szója estében 3%-os és a tavaszi káposztarepce piacán 5%-os bővülést eredményezett a versenytársakkal szemben.
Hazánkban a Kleffmann piackutató cég végez az egyes termékek piaci részarányát, pozícióit tartalmazó elemzéséseket. A Kleffmann által közölt adatok alapján a Pioneer tovább erősítette piacvezető helyzetét a magyar kukorica vetőmag piacon. 2007 óta a Pioneer folyamatosan növelte eladásait, kukoricahibridjeink iránti érdeklődés folyamatosan nőtt.
A Kleffmann piackutató vállalat által közölt adatok láthatók az ábrán.
Minek is köszönhető a Pioneer hibridek iránti növekedett kereslet? Elsősorban természetesen a kukoricatermelők bizalmának, hogy hibridjeinket választották. Ezúton is szeretnénk megköszönni bizalmukat! A jövőben is azon leszünk, hogy egyre jobb hibridekkel tudjunk hozzájárulni a kukoricatermesztés sikerességéhez, jövedelmezőségéhez.
A termelők bizalmát azonban csak úgy lehet kiérdemelni, ha hibridjeink teljesítménye magas szinten van, megállják helyüket a gyakorlatban is. Az intenzív nemesítéssel, kutatással igyekszünk elérni, hogy minden évjáratban, eltérő körülmények között is a csúcson szerepeljenek kukoricáink. Ezért is hozott létre nemesítő állomást Magyarországon a Pioneer, hogy a jövő hibridjei már a hazai viszonyok között szelektálódjanak ki.
A 2007-óta folyamatosan emelkedő piaci részarányunk hibridjeink termésbiztonságát is mutatja. A magas termőképesség mellett ugyanis a legfontosabb szempont a Pioneernál a termésbiztonság, mely azt jelenti, hogy az eltérő körülmények között is számíthatnak a gazdálkodók a Pioneer hibridek kiváló termőképességére. A rendkívül aszályos 2007-es évben a Pioneer hibridek kimagaslottak termőképességükkel mind a gyakorlatban, mind a különböző kísérleti rendszerekben bizonyítva kitűnő aszálytűrésüket. Ugyanazok a hibridek voltak a legjobbak az aszályban is, amelyek egy jó évben rekordokat teremtek! Ez tehát az a termésbiztonság, melyre olyan nagy hangsúlyt fektetünk a nemesítés során.
Az idei évben a Kleffmann adatai alapján az első tíz legnagyobb területen termesztett kukoricahibridből hat Pioneer! Köztermesztésének harmadik évében a kitűnő aszálytűrő képességéről és termésbiztonságáról ismert PR37N01 már az első tíz hibrid között van. Hibridportfoliónkat tekintve teljesítményüknek köszönhetően említésre méltó a korai FAO 300-330-as csoportból a PR38A79 és a P9400. A FAO 300 végi hibridek közül az előbb említett N01 mellett a PR37Y12 bizonyult igen sikeresnek. A FAO 400-as csoportban a PR37F73 és a PR36V52 hibridek nyerték el a gazdák bizalmát a legjobban. A FAO 500-as csoportban a minden évjáratban kiemelkedően jól szereplő PR35F38 érdemel említést, mely rekord termőképessége kitűnő vízleadással párosul.
Kedves kukorica termesztők! Köszönjük bizalmukat és a jövőt tekintve is érdemes lesz Pioneer hibridet választani, mert jönnek az újabb, nagyobb termőképességgel rendelkező hibridek!
Fábián László, termékmenedzser
![]()