Hirdetések:

Tudjuk-e mit írunk alá egy AVOP pályázat beadása során?

|  Dr. Novák László -
Szokatlan és új elem a kötelezettségvállalás a magyar mezőgazdasági támogatások rendszerében. Sok esetben nem is tud mit kezdeni vele a gazdálkodó. Természetes, hogy a korábban elsősorban kérelmekre alapozott támogatási feltételek és enyhébb ellenőrzések után szokatlan dolog korlátok közé szorítva gazdálkodni. Nehéz elfogadni, hogy megint jön a „tervgazdálkodás”.

Egészen addig fájdalmas pont lesz ez, míg az új támogatási rendszerek be nem járatódnak, és a gazdálkodók saját bőrükön nem fogják érezni azok előnyeit. Addig azonban még van mit tanulni. Viszonylag kevés szó esik róla, hogy a vidékfejlesztési támogatások igénybe vételéhez a termelőknek teljesíteni kell a „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” feltételeit. Az AVOP pályázati rendszere hasonlóan a nyugat-európai rendszerekhez próbálja felnőttként kezelni a magyar gazdálkodót. A megfelelő nyilatkozatok megtételével tulajdonképpen a legtöbb esetben eleget is tehetünk a kiírt pályázati feltételeknek. A nyilatkozatok aláírása azonban azt is jelenti, hogy ismerjük a támogatások elnyerésének és megtartásának minden előírását, és vállaljuk azok betartását. A 4/2004 FVM Rendeletben rögzített előírásokat nem elrettentésül szeretnénk az olvasókkal megismertetni, hanem szeretnénk azokat minél szélesebb körben ismertté tenni.

A rendeletben rögzített feltételek és betartandó előírások 8 nagy csoportra különíthetőek el:

  1. Szántóföldi növénytermesztés:

Monokultúrás termesztést kerülni kell, illetve legalább 5 évente egyszer pillangós növényt kell termeszteni a vetésváltásban.

  1. Gyepgazdálkodás:

Az állatsűrűség mértéke nem haladhatja meg: szarvasmarha, juh, kecske és vad esetében az 1,8 állategység/ha, szabadtartású baromfi esetében az 1,4 állategység/ha, szabadtartású sertés esetében az 1 állategység/ha értéket.

A bálázást és a széna lehordását legfeljebb 30 napon belül el kell végezni, gyepek égetése tilos.

  1. Tápanyag-gazdálkodás:

- Tápanyag-gazdálkodást legalább 5 évente elvégzett talajmintavétel alapján kell végezni, a gazdálkodó a nitrogéntrágyázásnál a megadott határértékeket nem lépheti át.

- 5%-nál meredekebb lejtésű területeken a trágyát csak növénnyel fedett területen, azonnali bedolgozás mellett lehet használni.

- Trágya nem juttatható ki felszíni víztől, forrástól, emberi fogyasztásra, illetve állatok itatására szolgáló kúttól 10 m-es sávban, valamint hullámtereken, parti sávokban és vízjárta területeken.

- Gyors hatású, könnyen oldódó nitrogéntrágya, trágyalé, hígtrágya betakarítás után csak akkor juttatható ki a szántóterületre, ha a trágyázás és a vetés közötti időszak nem több, mint 14 nap és még az adott évben megfelelő talajfedettséget biztosító növény kerül a területre.

- Tilos a trágya kijuttatása december 1. és február 15. között. Nem juttatható ki trágya fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra.

- A gazdálkodó istállótrágyát csak szigetelt alapú trágyatelepen tárolhat, ahol biztosítható az állattartó telepen keletkezett 8 havi trágyamennyiség elhelyezése.

- Ideiglenes trágyaszarvas tábla szélén legfeljebb 2 hónap időtartamra alakítható ki.

- A gazdálkodó hígtrágyát, trágyalevet, csurgalék vizet és silólevet kizárólag csak szivárgásmentes, szigetelt tartályban vagy medencében tárolhat.

  1. Növényvédelem:

- A mezőgazdasági tevékenység során kizárólag engedélyezett növényvédő szert és termésnövelő anyagot lehet felhasználni az előírások maradéktalan betartása mellett.

- Tilos a növényvédelmi tevékenység során a vadon élő szervezetek veszélyeztetése.

- Növényvédő szert biztonságosan zárható raktárban vagy szekrényben, tűz- és robbanásveszélyt kizáró, egészséget és környezetet nem veszélyeztető módon szabad tárolni.

- Tilos növényvédő szert tárolni meghatározott területeken, azok határától mért egy kilométeres távolságon belül, vízművek, víznyerő helyek védőterületén belül, továbbá ár- és belvízveszélyes területeken.

- Gondoskodni kell a növényvédő szerek csomagoló burkolatainak, göngyölegeinek szakszerű összegyűjtéséről, kezeléséről, megsemmisítéséről.

- Csak a megfelelő műszaki állapotú növényvédelmi gépek használhatók.

  1. Természet- és tájvédelem:

- Tilos a védett természeti értékek károsítása, értékek elmozdítása.

  1. Állattartás:

- A gazdálkodónak az állattartás során gondoskodnia kell az állat számára a megfelelő életkörülmények biztosításáról, és az állat etetése és itatása során csak olyan takarmányt és ivóvizet szabad felhasználni, amely az állat, illetve közvetve az ember egészségét nem veszélyezteti.

- Az állattartó köteles állatának állatorvosi ellátásáról rendszeresen gondoskodni, az állatok tartása, szállítása és forgalmazása során gondoskodnia kell az állat-egészségügyi, állatvédelmi és környezetvédelmi előírások betartásáról.

  1. A gazdaság területének rendben tartása: környezet tisztán tartásáról, ápolásáról gondoskodni kell

      8.    Kötelező nyilvántartások vezetése: táblatörzskönyv, permetezési napló vezetése, megőrzése 5 évig.

Azt gondoljuk szép kis listánk lett a tennivalókból. De csüggedésre semmi ok, hiszen ha egy gazdálkodó úgy érzi erejét, és ismereteit meghaladja a fenti feltételek betartása, jól képzett szaktanácsadókhoz fordulhat segítségért.

Ha pedig az AVOP pályázatok kapcsán vizsgáltuk a kötelezettségeket, úgy ítéljük meg kötelességünk a pályázati rendszer jelenlegi állapotáról is néhány szót ejteni, hiszen a piacon mindenféle rémhírek kezdtek terjengeni a rendelkezésre álló keretekről. A helyzet áttekinthetősége érdekében szeretnénk közzétenni a MVH tájékoztatóját, ami a 2004. szeptember 29. napi állapotot rögzíti.

Intézkedés megnevezése  

Beérkezett pályázat (db)

Igényelt támogatás (m Ft)

A mezőgazdasági beruházások támogatása

972

15467

A halászati ágazat stukturális támogatása

4

28

Fiatal gazdálkodók induló támogatása

37

209

Szakmai továbbképzés és átképzés támogatása

7

221

A mezőgazdasági termékek feldolgozásának

      és értékesítésének fejlesztése

42

2996

Vidéki jövedelemszerzési lehetőségek bővítése

60

432

Mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése

64

1579

Összesen             

1186

20932

A fentiekben felsorolt intézkedésekre pályázatok továbbra is folyamatosan benyújthatók.

 Az AVOP Irányító Hatóság a 3.4 „Falufejlesztés és –megújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének megőrzése” című intézkedést az eddig beérkezett nagy számú pályázat feldolgozásának elősegítése érdekében 2004. október 1-i hatállyal további intézkedésig felfüggesztette. A 2004. október 1-én 24 óráig postára adott pályázatok még érkeztetésre kerülnek.

Látható tehát, hogy pályázni egy jogcím kivételével még lehet. Egy azonban biztos: a keretek folyamatosan kerülnek felhasználásra, ezért aki komolyan foglalkozik pályázat benyújtásának gondolatával, annak minél előbb meg kell tennie a szükséges lépéseket.

BEJELENTKEZÉS
jelszó emlékeztető
Hirdetések: