Magyarországon az elmúlt időszakban érzékelhetően megnőtt az igény új gyepek telepítésére, a leromlott, alacsony termőképességű gyepterületeink felújítására. Egyre többen ismerik fel a gyep vidékfejlesztésben betöltött többirányú szerepét, a gyepre alapozott természetszerű állattartás előnyei mellett a talaj- és tájvédelemi (ökológiai) funkcióját. Jelentősen növekedett a díszgyepek, pázsitok és sportgyepek telepítési aránya a korábbi évekhez viszonyítva.

A hüvelyes növények ökológiai feltételek által meghatározott termeszthetőségi területe hazánkban 1,15 millió hektár, melyből a borsó és a szója termesztésére Bódis és Oravecz (1998) szerint optimálisan 700 000 hektár alkalmas. Sárközi et al. (1993) felmérései alapján a szójatermesztésre 100 ezer ha-t lehetne elsődlegesen igénybe venni. A statisztikai adatok tükrében e növényfajok tényleges vetésterülete a borsó esetén jelenleg 55﷓70 000 hektár, a szójáé 35 000 hektár körüli.

Környezetünk nagy mértékű terhelése a XIX. századi ipari forradalom után gyorsult fel. A fokozatosan megtelepedő nagyipar, ezen belül a magas input igényű (intenzív), világpiac orientált mezőgazdaság ugyanis a környezeti szempontok háttérbe szorításával, kizárólag a gazdasági profit szem előtt tartásával kívánta (és kívánja többnyire ma is) elérni céljait. A talajhasználat és a gazdálkodás mikéntje azonban hatással van a talaj termékenységére, mint ahogy a talaj termékenysége is alapvetően meghatározza a növénytermesztés sikerét. Többek között ezért is törvényszerű, hogy az iparszerű növénytermelési rendszerek a háttérbe szorulnak és fokozatosan átadják helyüket az alternatív gazdálkodási rendszereknek.

Meghirdetésre került a 100 milliárd Ft keretösszegű Agrár Csatlakozási hitelprogram, amelynek célja az agrártermelők EU-csatlakozásra történő felkészülésének elősegítése, gyorsítása, a mezőgazdasági tevékenység versenyképességének javítása. A csatlakozási hitelek - mint azt az alábbi kimutatás is tartalmazza - két hitelkonstrukció feltételrendszere szerint vehetők igénybe. A hiteleket mindkét konstrukció esetében a kereskedelmi bankok folyósítják.

A természeti folyamatok erősítése a növénytermesztésben a növényi produktumok és a környezet stabilitását, fenntartását szolgálja. A növénytermesztés szerkezete és az eljárások átalakulása hozzájárul a termés mennyiségi és minőségi változásához és világossá vált, az ökológiai adottságok jobb kihasználásával a termelés kockázata csökken. Az a növénytermesztő jár el helyesen, aki a teljes vegetáció során „egész évben” nyomon követi az adott növény növekedését és fejlődését.

2003. szeptember végén tette közzé az Európai Bizottság 2002. évi végleges költségvetését. Az 1995-ös bővítés óta megjelent nyolc költségvetés minden évben indulatokat kavart a nettó befizető és a kedvezményezett országok körében egyaránt. A befizetések felét a tagállamok nemzeti jövedelmük alapján teljesítik. Az utolsó években a tagországok nemzeti jövedelmük 0,9-1,1 százalékát áldozták a közösségi kasszára, holott az 1999-es berlini megállapodás alapján 2006-ig a GNP 1,27 százalékát érhette volna el a befizetési kötelezettség. A hozzájárulás nem egészen egynegyede származott áfa befizetésből, további része vámbevételekből és egyéb, kisebb tételekből.

A növényi eredetű olajok és zsírok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlenek. Szerepük elsődlegesen energiaszolgáltatás, de fontosak a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E és K) biztosítása tekintetében is. A hasznosított növényi olajok mennyisége évről évre nő, s egyes statisztikai adatok szerint ma a világon körülbelül négyszer annyi növényi eredetű olajat/zsiradékot fogyasztanak el, mint állatit. A prognózisok szerint ez az arány a jövőben még inkább a növényi eredetű zsiradékok növekedésének irányában fog eltolódni. A hazai fogyasztói szokások inkább az állati eredetű zsiradékokat helyezik előtérbe, azonban az újabban tapasztalható felvilágosító munkák eredményeként már e téren is tapasztalható kedvező fordulat az egészségesebb táplálkozás biztosítása végett. A növényi és állati eredetű zsiradékok túlzott fogyasztása ugyanis elhízáshoz vezet, ami párosulva egyéb betegségekkel (cukorbaj, magas vérnyomás) összességében a rizikófaktorok növekedéshez vezet, csökkentve ezáltal a lakosság életben maradásának esélyeit.

A növényi produkciót a talajok minősége és az éghajlat évről évre történő változékony megjelenési formája, az időjárás alapvetően befolyásolja. A talajtípusok, köszönhetően nagy pufferkapacitásuknak viszonylag stabilan őrzik termőerejüket, ha a talajhasználat alapvető agronómiai szabályait betartjuk. Az időjárás ezzel szemben, különösen a kontinentális klímazónákban, így hazánkban is, rendkívül változékony. Az elmúlt 15 év a szélsőségek gyakoriságának növekedésével ezt a megállapítást csak alátámasztotta. Nagy viták folynak arról, hogy egy kedvezőtlen éghajlatváltozás kezdetén vagyunk-e (globális felmelegedés), mik ennek a mozgató rugói, milyen változásokra számíthatunk? Tény, hogy hazánkban az említett 15 évből 10 évben a sokévi átlagnál kevesebb csapadék hullott (mintegy 1000-1200 mm csapadékhiány halmozódott fel), az évi középhőmérséklet egyes klímakörzetekben több mint 1 ºC-kal nőtt.

A tavaszi vetésű növényeket három csoportba soroljuk. Megkülönböztetünk korai, közepes és késői vetésű növényeket. A korai vetésű növények közé soroljuk a borsót, a mákot, a tavaszi árpát, a zabot, a lent, a lóbabot, a lucernát, a cukorrépát és a burgonyát.

Országos kép

Elég egy pillantást vetni az 1. ábrára, s láthatjuk: az új évezred nem úgy indult, ahogy a kukoricatermesztők szerették volna. Az előző ezred utolsó éveiben tapasztalt felívelést visszaesés követte, s az eltelt 4 esztendőből 3-ban nem fedezte a termés a költségeket. Úgy tűnik, az időjárásnak még mindig túl nagy a hatása a termesztés sikerére, s a gazdák nem tudják kihasználni sem a technika fejlődésében, sem a fajták termőképességének javulásában rejlő lehetőségeket. Ha ezen a helyzeten a nem tud változtatni a magyar mezőgazdaság, félő, hogy a csatlakozás utáni időszakban a remélt húzóágazat nem abba az irányba fogja húzni a szekeret, mint azt sokan gondolnák.

Az őszi és tavaszi gyümölcsültetvények létesítése sok kérdést von maga után. A régebbi szakirodalom általában őszi telepítést javasolt, különösen az almatermésűek esetében. A csonthéjasok közül az őszibarack és a kajszi telepítését gyakran tavaszi időponttal ajánlották, melyet e fajok nagyobb hőigényével indokoltak. Manapság kijelenthetjük, hogy az ültetés idejének értelmezése alapvetően megváltozott. Jórészt az öntözés lehetőségétől és annak módjától függ. Ennek értelmében minden gyümölcsfaj telepíthető tavasszal abban az esetben, ha nem egyszeri, hanem folyamatos öntözést biztosítunk az újonnan létesített ültetvényben. Továbbá az őszi ültetés szintén indokolt lehet az egyes gyümölcstermő növényeknél, ha a létesítendő ültetvény folyamatos öntözése még nem megoldott, tehát csupán egyszeri alkalommal tudunk vizet biztosítani az eltelepített oltványok számára. Összefoglalva úgy fogalmazhatunk, hogy az őszi ültetés egyszeri öntözéssel (egyes esetekben öntözés nélkül is) eredményre vezet, míg tavaszi telepítés során, gyümölcsfajra való tekintet nélkül, mindenképpen gondoskodnunk kell a többszöri (folyamatos) öntözésről.