Lapunk múlt évi, 4. számában adtunk részletes áttekintést a GMO-k (genetikailag módosított szervezetek) szerepéről és használatuk lehetőségeiről a takarmányozásban. Az utóbbi egy hónapban pedig, sok új történt ezzel kapcsolatban, ezért célszerű a kérdésre röviden visszatérnünk, jól lehet a változások nem alapvetők.

A tenyészállatok takarmányozására a telepek nem fordítanak túlságosan nagy figyelmet, ami több okból is hibás. Egyrészt a tenyészállatok (kocák) takarmányozásának egyetlen ismérve a született malacok száma, másrészt a tenyészállatok takarmányozási költségét a végtermék kibocsátásra kell terhelni, harmadrészt a takarmányozási problémák megnövelhetik a kiesések és selejtezések számát (ami egy értékes tenyészsüldők alkalmazásánál komoly kiesést jelenthet). Tehát a tenyészállatok takarmányozásánál két dolgot kell megvizsgálnunk, az igényekhez igazodó beltartalmat, és a költségeket.

A madarak emésztési sajátosságai bizonyos tekintetben jelentősen eltérnek más együregű gyomrú állatoktól. Jelentős különbség elsősorban a tápcsatorna hosszában, az egyes szervek egymáshoz való viszonyában, a táplálék áthaladásának idejében és az anyagcserében lejátszódó folyamatok sebességében van. Az emésztésfiziológiai különbségek következményeképpen a madarak takarmányozása is sok tekintetben eltér más monogasztrikus állatok takarmányozási szokásaitól. Kisebb-nagyobb eltérések vannak a különböző baromfi fajok és fajták, típusok és korosztályok igényei között is, amihez igazodik a takarmányozás módja és takarmányok beltartalmi paraméterei.

Közleményünk első részében (Agronapló, 2003. 7. szám) azokat az operációs módszereket mutattuk be és értékeltük, melyek segítségével megállapítható az aminosavak un. ileális emészthetősége sertésekben. A második részben példák segítségével kívánjuk megvilágítani, hogy a különböző módszerekkel megállapított ileális emészthetőségi értékeket hogyan tudjuk felhasználni a sertéstakarmányozás mindennapi gyakorlatában és az ilyen módon összeállított abraktakarmány etetése milyen előnyökkel jár a sertéshizlalásban.

Az ásványi anyag szükségletekkel kapcsolatos alapadatokat a múlt század 60-as és 70-es éveiben határozták meg. Számos eredmény mutat ugyanakkor arra, hogy a modern, gyors növekedésű sertés hibridek ásványi anyag szükséglete körülbelül kétszerese a 20-30 évvel ezelőtti kis növekedési erélyű sertésekhez viszonyítva. Ennek ismeretében az ásványi nyagok mennyiségét gyakran javasolják a takarmányokban jóval a „javasolt szükségleti érték” felett. A javasolt mikroelem szintek meghatározása során már tekintetbe veszik az állat faját, annak termelési szintjét, valamint az ásványi anyag forrását és biológiai hozzáférhető-ségét is. Az Európai Unió ugyanakkor környezetvédelmi és humán egészségügyi szempon-tokat figyelembe véve maximalizálta néhány mikroelemnek a sertés takarmányokban meg-engedhető szintjét.