Hirdetések:

  • A baromfi salmonellosisa
    A médiákból mindenki által ismert az emberben, többnyire ételfertőzésként kialakuló salmonella fertőzés, amely gyakran lázzal, levertséggel, hányással és hasmenéssel járó és néha súlyos kimenetelű megbetegedést is okozhat. Kiterjedt vizsgálatok világszerte bebizonyították a baromfi húsból és tojásból készült élelmiszerek salmonellákat közvetítő szerepét, azonban megjegyzendő, hogy nem kizárólag a baromfiból készült élelmiszerek hibáztathatók az ételfertőzésekért és így ne könyveljük el a „baromfit”, mint a salmonellosis egyedüli hordozóját és okozóját, jóllehet törekednünk kell a baromfi által közvetített esetek folyamatos és drasztikus csökkentésére.
  • A trichinellózis aktuális problematikája Jugoszláviában
    A trichinellózis világszerte elterjedt zoonózis. A megbetegedés több mint száz vad - és háziállatfajt, valamint az embert is veszélyezteti.
  • Kacsaállományok állategészségügyi technológiája
    Kisüzemekben a vízi baromfi - ezen belül a kacsa is - széles körben elterjedt. Az állatok udvaronkénti kis létszáma külön tartási technológiai koncepció kialakítását nem igényelte, egy településen belül az általános járványvédelmi intézkedések betartása érvényesült. Az 1900-as évek középétől a nagyüzemi vízibaromfi tartás az állattenyésztési és gazdasági irányelvek szerint fejlődésnek indult. Az akkori piaci igénynek megfelelően pecsenyekacsa törzstelepek, később májkacsa végtermék „előállítására” szakosodott törzstelepek létesültek. Az irányváltás megkövetelte a tervszerű állategészségügyi technológiák kidolgozását, a nagy genetikai értékű állományok megvédése érdekében.
BEJELENTKEZÉS
jelszó emlékeztető
Hirdetések: