A tavasz csapadékban nagyon szegény volt. A fejtrágyaként kijuttatott szilárd nitrogén műtrágyák csak igen kis mértékben hasznosultak, mert nem volt csapadék, hogy segítse az oldódást és a gyökérzónába történő bejutást. A száraz talajon a szilárd nitrogén nagy része gázneművé válik és elillan a levegőbe. Természetesen nem csak a nitrogént nem tudják felvenni a növények, hanem az egyéb tápanyagokat sem.

Valamennyi kultúrnövény, valamint a szőlő- és gyümölcs ültetvények - földi - vegyszeres növényvédelmére a különböző permetezőgépek használhatók. A permetezőgépek működésüktől, szerkezeti kialakításuktól és alkalmazási területeiktől függően igen nagy választékban állnak a termelők rendelkezésére. Az elmúlt évtizedben a permetezéstechnika jelentős fejlődésen ment keresztül, amelynek célja mindenek előtt a munkaminőség és vegyszerhasznosulás javítása, a permetezési teljesítmények növelése és természetesen a környezet megóvása, kímélése volt. A közelmúltban számos új rendszerű, korszerű, nagy pontosságú permetezőgép került forgalomba és azok munkába állítása a nagy értékű - igen drága - vegyszerek eredményes felhasználását és a környezeti károk elkerülését is lehetővé teszi. A következőkben - a nyomdai terjedelem lehetőségeinek figyelembevételével - a permetezők általános ismertetése mellett, az országban jelenleg forgalmazott permetezőgépek választéka kerül bemutatásra.

II. A malacok választásra való felkészítése







A választás napján fogyasztott szilárd takarmány mennyisége döntően befolyásolja a malacok további fejlődését és termelését - sőt, életkilátását is. Közismert, hogy a malacok emésztő rendszerének felépülése, kialakulása az élet első 3-4 hetében nagyon lassan zajlik. Az enzimrendszer tulajdonképpen csak az anyatej emésztését képes elvégezni. A választás utáni időszakban gyorsan változik az enzimek termelése, mely változás gyorsasága a felvett (növényi) tápanyag mennyiségével arányos.

Ebben a cikkemben fel szeretném a Tisztelt Olvasó emlékezetében eleveníteni a malacok emésztésének néhány sajátosságát, a prestarterek alapanyag-kiválasztás szempontjait, a beltartalmi sarokszámait, és a malactakarmányozás különböző fázisait.

Kisüzemekben a vízi baromfi - ezen belül a kacsa is - széles körben elterjedt. Az állatok udvaronkénti kis létszáma külön tartási technológiai koncepció kialakítását nem igényelte, egy településen belül az általános járványvédelmi intézkedések betartása érvényesült. Az 1900-as évek középétől a nagyüzemi vízibaromfi tartás az állattenyésztési és gazdasági irányelvek szerint fejlődésnek indult. Az akkori piaci igénynek megfelelően pecsenyekacsa törzstelepek, később májkacsa végtermék „előállítására” szakosodott törzstelepek létesültek. Az irányváltás megkövetelte a tervszerű állategészségügyi technológiák kidolgozását, a nagy genetikai értékű állományok megvédése érdekében.

Az öntözés alapvető jelentőségét hazánkban az képezi, hogy a szántóföldi kultúrák túlnyomó többségének vízigényét a természetes csapadék mennyisége, időbeni megoszlása nem elégíti ki. Kijelenthetjük, hogy a termés mennyiségére, de gyakran minőségére is a legnagyobb korlátozó a csapadék hiánya. A meteorológiai elemek közül viszont a csapadék az, aminek hiányát, kedvezőtlen szezonális eloszlását képesek vagyunk mesterségesen korrigálni. Ezért a szántóföldi kultúrák öntözésének elsődleges célja (egyúttal definíciója is): a növények vízigényének kielégítése a természetes csapadék mesterséges kiegészítésével gazdaságilag indokolt mértékben. A kertészeti termelésben ehhez egyéb célok is kapcsolódhatnak, pl. fagyvédelem, termék attraktivitás (színező öntözés). Az öntözés multifunkcionális jellegéből adódik, hogy a hozamnövelésen, minőségjavításon keresztül egyéb gazdasági előnyök hordozója:

A vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.) imágóinak és lárváinak legjelentősebb táplálékforrásai a termesztett gabona- és fűfajok között vannak. A vetésfehérítők eredetileg a franciaperjén, csomós ebiren, tarackbúzán, pántlikafüvön, rétiperjén, hélazabon, mezei komócsinon, tollas szálkaperjén, egérárpán, kanári kölesen és más különböző perje fajokon éltek. A termesztett búzafajokra, azok fajtáira, továbbá a rozsra, az árpára, a zabra, a tritikáléra és a kukoricára csak a rendszeressé váló majd pedig az intenzív termesztés fázisában tértek át.