-
„Én látom el a falut a bábolnai tápon nevelt csirkével!”
Kochnyák János 8 éve foglalkozik baromfitartással, előneveléssel. A szülők már több mint 15 éve tartanak baromfit, bár ők csak saját szükségletre termelnek. A kesztölci állattartó ezt a hagyományt folytatta, csak már egy kicsit nagyobb méretben.
-
AGRO+MASHEXPO - rövid összefoglaló
Minden jellemzőjében csúcsokat döntött a Budapesti Vásárközpontban február 19-22. között 22. alkalommal megrendezett AGRO+MASHEXPO Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás. A szakmában jegyzett valamennyi szervezet egyetértésével megújított, az EU-s elvárásokat is kielégítő rendezvényen ez alkalommal 182 kiállító, több mint 17.000 m²-en mutatta be kínálatát a tavalyinál 30 %-al nagyobb, 20.000 főt meghaladó látogatóközönségnek.
-
BIO-FILM
Kórokozók és kártevők környezetkímélőbb kiirtása költségtakarékosan.
Az elmúlt év a szokottnál is jobban megnehezítette a mezőgazdaságban dolgozók helyzetét. A kemény tél a szőlőültetvényekben okozott maradandó károkat, a tavaszi fagyok a gyümölcsfák virágait tarolták le, a szántóföldeken dolgozók pedig az aszály miatt panaszkodhattak. A kórokozók és a kártevők viszont nem pihentek, tehát permetezni kellett. Mindenki a költségtakarékos megoldást kereste. A közeledő EU csatlakozás, a szigorodó hazai szabályok, a vásárlók elvárásai viszont egyre környezetkímélőbb növényvédelmet követeltek.
-
Bioenergetikai program a Gyöngyösi Mezőgép és Járműtechnika KFT.-nél
A Gyöngyösi Mezőgép és Járműtechnika Kft. az elmúlt két évben jelentős előrelépést tett bioenergetikai programjának megvalósításában.
-
Cserélje korszerű szárítógépre elavult gabonaszárítóját
UNIVERSAL 25 - Egy új gabonaszárító típus a termelők szolgálatában
Közeledik az EU csatlakozás. Egyre több termelőt foglalkoztat az a kérdés, mi lesz a jelenleg működő BÁBOLNA és egyéb típusú, sok esetben több tízéves gabonaszárítókkal, amikor majd környezetvédelmi szempontból is az EU normákhoz kell igazodnunk.
A válasz egyszerű: cseréljük ezeket a gépeket környezetkímélő és gazdaságosan üzemeltethető korszerű szárítóra.
-
Cukorrépa és a Goltix 90 WG
Bizonyára meglepődik néhány cukorrépa termelő, hogy a gyomirtásra régóta használt
Goltix 90 WG készítmény tulajdonjogát a Makhteshim-Agan cég vásárolta meg és ezzel együtt a szer forgalmazása, technológiai fejlesztése a Biomark Agro szakembereinek kezébe került. A szer gyártása és formázása változatlan maradt és ezt szeretnénk minden lehetséges szakmai fórumon tudatosítani és azt, hogy a termék piaci pozíciója nem változott, a szakemberek a korábbi években megszokott módon, nagy biztonsággal használhatják a terméket. A metamitron hatóanyagot 1975-ben fedezte fel a Bayer AG. A fejlesztés során a cukorrépa növényre gyakorolt hatását alaposan megvizsgálták, és ezek az ismeretek képezik az alapját a cukorrépa hatékony gyomirtási technológiájának.
-
Korszerű AGIP kenőanyagok a mezőgazdaság számára
Az Agip kenőanyagai már közel 30 éve ismertek és elismertek Magyarországon. Ez főként annak köszönhető, hogy az Agip olajok már a kezdetektől fogva egyaránt kiszolgálták a legkorszerűbb, csúcsminőséget kívánó és a korosabb géppark igényeit is. Ez a hosszantartó törekvés oda vezetett, hogy ma az Agip a magyarországi kenőanyag piac második legnagyobb forgalmú márkája. A haszongépjármű motorolajok vonatkozásában az Agip SIGMA termékcsalád vált meghatározóvá, amely az igényeket minden tekintetben lefedi. A választékot a többcélúan használható mezőgazdasági kenőanyagok és széles palettájú kenőzsír, hajtóműolaj és hidraulikaolaj kínálat teszik teljessé. Az Agip kenőanyag választékára az a jellemző, hogy egyaránt kedvező áron kínálja a gépekhez a csúcsszínvonalú és hagyományos termékeket is.
-
Mindennapi veszteségeink
Hazánkban az utóbbi évek egyik nagy kiesésekkel járó problémája - hasonlóan a világ számos sertéstenyésztő országához - volt a cirovírus fertőzésként aposztrofált járvány, melynek két fő megjelenési formája a PMWS ( választást követő malacsorvadás ) és a PDNS ( bőr- és veseprorblémákkal járó forma ).
-
Minőségbiztosítási elvárások a nemzetközi baromfiiparban
Előtérbe került az élelmiszerbiztonság, a komplex minőségbiztosítás iránti igény
A világ baromfihúsgyártása és értékesítése, elsősorban a fejlett baromfiiparral és igényes, fizetőképes vásárlókkal rendelkező nyugat-európai és amerikai piacon jelentősen átrendeződött az elmúlt években. Míg korábban a termékek választéka, csomagolása és ára játszott kiemelt szerepet, mára előtérbe került a forgalmazott termékek élelmiszerbiztonsága. Ez a fogyasztóközpontú baromfihús-értékesítés előtérbe helyezte a minőségbiztosítási elvárásokat. A baromfitermelés fejlett régióihoz kapcsolódó országok ipara is kénytelen alkalmazkodni a trendekhez, különösen azok az országok, cégek, amelyek alapanyagot, vagy készterméket szállítanak ezekre a piacokra.
-
Minőségi termelés támogatása
Táblázat
-
Nekünk dolgozik a természet… A természetes technológiák gyakorlati alkalmazásai
Az Alltech Európai Előadó Körút magyarországi állomásának 2003. február 24-én a Pesti Vigadó adott otthont. Az 1980-ban alapított Alltech jelenleg a világ húsz vezető állat-egészségügyi cégének egyike, természetes takarmány kiegészítőket állít elő. A résztvevőket Dr. Pearse Lyons, az Alltech alapítója, elnöke és tulajdonosa valamint Gáti Levente, a cég Kelet-Európai Igazgatója köszöntötte.
-
Növényvédelem és növényélettan
A Magyar Kwizda Kft. meggyőződése, hogy a klasszikus technológia és termékismertetők, amelyek PR cikkekben, vagy prezentációk során szóban hangzanak el, a felhasználók számára meglehetősen unalmassá váltak. Ráadásul számos olyan információ kerül ilyenkor közlésre, amelyek magától értetődőek mindenki számára. A magunk részéről tehát szakítunk a hagyománnyal, és elsősorban a növényélettan oldaláról közelítjük meg a növényvédelmet, rávilágítva termékeink helyére az aktuális növényvédelmi problémák megoldásában. Kiemelt szerepet szánunk a növényi anyagcserében szerepet játszó mezo -és mikroelemek és a növényvédelmi beavatkozások közötti összefüggéseknek.
-
Parlagfű ellen napraforgóban a RACER a biztos megoldás.
A napraforgó növényvédelmének sarkalatos pontja a gyomirtás. A betegségek mellett a gyomnövények azok amelyek lényegesen befolyásolhatják a termés mennyiségét és ezáltal a termesztés eredményességét. A kultúra jó gyomelnyomó képessége ellenére fejlődésének első 4-6 hetében fokozottan érzékeny a gyomosodásra. A vetés előtt és vetés után - kelés előtt végzett gyomirtás a legkritikusabb időben biztosítja a napraforgó zavartalan kelését, kezdeti fejlődését. Ennek az alapkezelésnek kell megoldani a napraforgó gyommentesítését, mivel kiegészítő állománykezelésre - elsősorban a legnagyobb problémát okozó kétszikű gyomnövények - ellen nem áll rendelkezésre megfelelő készítmény. A gyomirtási technológia kialakításánál ezért egy túlbiztosításra kell törekedni hiszen számos tényező - mint pl. rögös, egyenetlen talajfelszín, vagy a kezelést követő csapadékszegény időjárás - jelentősen csökkenthetik az alapkezelések hatékonyságát.
-
Pétisó a legjobb!
Integrált növénytermesztés - N tápanyag ellátás
Kiemelt téma az Integrált növénytermesztési (IT) célprogram az „Agrár-környezetgazdálkodási támogatások” között. A téma aktualitása, jelentősége az EU- csatlakozás miatt nő (pályázati forrás bővül ).
-
ROUNDUP® MEGA
Győzelem a gyomirtásban
A gyomirtásban az egyik leggyakoribb probléma az időzítés, különösen a gyomok kelése utáni kezelések esetében. Az alkalmazott készítmény hatékonyságát számos körülmény befolyásolhatja, mint például a hőmérséklet, a páratartalom, a talaj nedvességtartalma, a növény kondíciója, fejlettsége. Ezek a tényezők kiemelten fontosak a glifozát hatóanyagú készítményeknél, mivel a glifozát önmagában kijuttatva csak kis mértékben szívódik fel a kezelt növénybe. Emiatt a glifozát hatóanyagú termékek lényeges alkotóelemei a segédanyagok, hatásfokozók. A Monsanto nagy hangsúlyt fektet a minél hatékonyabb formulációk kifejlesztésére. A következetes kutatásnak köszönhetően egyre jobb termékek jelennek meg a gyakorlatban. Ennek a folyamatnak az eddig legjelentősebb állomása a TRANSORBÔ Technológia kialakítása, amely egy hét éves kutatási periódusra tett koronát. A TRANSORBÔ Technológia egy új, nagy teljesítményű hatásfokozó rendszer.
-
Talajvédő műveléstechnológiát kiszolgáló gépfejlesztések útján az AGRIKON KAM KFT. Kiskőrös és a SEED-IMEX KFT Kisbér a KOMONDOR MULCSKULTIVÁTOROKKAL.
A TALAJVÉDŐ MŰVELÉS összetett gazdálkodási rendszer, amely az erőgép- munkagép-, talaj kapcsolatban FŐ SZEMPONTNAK TEKINTI A TALAJ VÉDELMÉT, szerkezetének, mint élő környezetnek a fenntartását.
-
Tejelő tehenek energia- és fehérjeellátása a termelési szint növelése érdekében
Az elmúlt évek során számos tényezőnek köszönhetően jelentősen emelkedett a hazai tejelő állományok termelési szintje. A növekedés elsődleges mozgatórugója a genetikai előrehaladás volt. A magas genetikai potenciállal rendelkező tehénállományok sok tekintetben különböznek az alacsony termelésűektől. A legfontosabb eltérések a két genetikai szint között, hogy a magas termelésű állományok:
-
Új gépek a SZEGÁNA Kft. kinálatában
A folyamatos fejlesztés eredménye képen, új megjelenésű és változtatott műszaki tartalmú SAMPO ROSENLEW® kombájnok jelennek meg ez évtől hazánkban. Az újdonság egyaránt érinti a 2000 és 3000-es széria egyedeit.
-
Újjáalakult egy Borklub…
A pécsi Apáczai Nevelési és ÁMK Művelődési Háza és a „Bacchus Borklub” - közös akarattal - újjászerveződött, amely már feltételezte a megszűnését.
A kollektív bölcsesség alapján, a Bacchus Borklub rendezte sorait és új szakmai vezetéssel 2002. Október vége óta végzi áldásos munkáját.