2012. február 3-8.
Megjelent a Magyar Közlönyben a cukorrépa-termelők nemzeti kiegészítő támogatásáról szóló rendeletmódosítás.
Megtartottuk ígéretünket: a helyben lakó, kis- és közepes méretű birtokkal rendelkező gazdákat segítjük földhaszonbérlethez. A szerződések megkötése is alátámasztja, hogy a közelmúltban indított Darányi Ignác Terv a családi gazdaságokra helyezi a hangsúlyt – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol ünnepélyesen átadta az első földhaszonbérleti szerződéseket három gazdálkodónak.
Február 28-ig újra lehet támogatásra pályázni juhok és kecskék elektronikus jelöléséhez a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH). A Vidékfejlesztési Minisztérium a Darányi Ignác Terv forrásaiból a hagyományos és a 2010-ben bevezetett, elektronikus egyedi azonosító eszközök költsége közötti árkülönbséget téríti meg.
Gyökeres változáson megy keresztül a hazai élelmiszeripar, a kormány intézkedéseinek köszönhetően a hagyományos ízek folyamatosan szorítják ki a polcokról a plasztik árut, és egymás után nyílnak a termelői piacok – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelõs helyettes államtitkára a FOODAPEST 2012 nemzetközi élelmiszer, ital, élelmiszer-gépipari és vendéglátóipari szakkiállítás megnyitóján.
Már a negyedik Mire KAP-ható a városi ifjúság? konferenciát rendezték meg február elsején, ezúttal Debrecenben. A VM VKSZI által szervezett eseménysorozat városi középiskolásokat és egyetemistákat vezet be az EU Közös Agrárpolitikájának útvesztőibe.
Háromszázezer hektárra szeretnénk növelni hazánkban a biogazdálkodás alá vont területek nagyságát 2020-ig, ezért a tárca ökológiai mezőgazdálkodási programot dolgoz ki. Kiemelten támogatjuk a biogazdálkodókat, segítséget nyújtunk az átálláshoz – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKI) szakmai konferenciáján, a gödöllői Szent István Egyetemen. Az ÖMKI rendezvénye az ökológiai gazdálkodás elterjedését szeretné segíteni.
Tisztelt Partnerem!
Megtisztelt bizalmával, hogy ez évben az AGRO NAPLÓ hirdetője volt. Megjelenési összegéből támogatta Az ajak és a szájpadhasadékos gyermekekért alapítványt.
A jövőben is köszönjük segítségét!
A töméses takarmányozással előállított kacsa-, és libamáj termékekről, nemzetközi kereskedelmükről is szó volt a Magyar-Francia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Munkacsoport 9., budapesti ülésén. A kacsa– és libamáj védelmére a francia fél közös, EU szintű fellépést kezdeményezett.
Újonnan nemesített szántóföldi, illetve zöldség és gyümölcs vetőmagokat ismert el államilag a Fajtaminősítő Bizottság. A grémium a többi között búza, zab, repce, mák, árpa, napraforgó, rizs, lucerna, borsó, tritikálé, fűfélék, valamint görög- és sárgadinnye, karfiol, káposzta, tarlórépa, paprika, paradicsom, pattogatni való, illetve csemegekukorica, bab, uborka és fűszernövények legújabb, nemesített fajtáit vette fel a Nemzeti Fajtajegyzékbe.
Precedens értékű nemzetközi állásfoglalást sürgetett a világméreteket öltő telekspekuláció ellen az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) soros ülésén a Vidékfejlesztési Minisztériumban, ahol a VM szakfőosztályainak és háttérintézményeinek illetékes tisztviselői, a társminisztériumok FAO ügyekben érintett vezetői és szakértői, valamint az agráregyetemek és kutatóintézetek vezetői vettek részt.
Gazdára talált a fődíj.
Magyarország mindig akkor volt erős, amikor virágzott a mezőgazdasága. A vidék jövője Magyarország jövője, és „A vidék élni akar!” – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Darányi Ignác Tervet Budapest után Mosonmagyaróváron is bemutató fórumon. A miniszter a fórumot megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a terv végrehajtáshoz szükséges forrást a nemzeti költségvetés és az Európai Unió támogatásai biztosítják, 2013 végéig mintegy 300 milliárd forintból.
A vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg az idei Mezőgazdasági Könyvhónapot. A rendezvény 1998 óta legnagyobb seregszemléje a magyar agrárszakkönyv- és szaklap kiadásnak. Sehol Európában nincs ilyen jellegű könyvmustra. Az elmúlt 14 évben az egész országot bejárta a rendezvény, sőt a könyvhónap eljutott Marosvásárhelyre, Zentára, Udvardra, Lendvára és Beregszászra is.
Évi, mintegy 1,2 milliárd forintos uniós forrásra pályázhatnak 2013-ig a méhészek a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében.
Jelentősen nőtt tavaly a gépberuházás a mezőgazdaságban: az első kilenc hónapban az értékük meghaladta az 51 milliárd forintot, ez 68 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten, a 30. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás megnyitóján.
Európa és Közép-Ázsia élelmezésbiztonsága, valamint az élelmiszerár-ingadozás mérséklése lesz a központi téma az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 28. Európai Regionális Konferenciáján, amelyet áprilisban rendeznek az azerbajdzsáni Bakuban. Az eseményen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter képviseli Magyarországot. Ezt a konferenciát készíti elő a 2012. január 26-27-i informális fórum, számos európai és közép-ázsiai ország tisztviselőinek részvételével.
A LEADER-csoportok közötti együttműködés támogatásáról, az Európai Uniónak közös termékleírások benyújtásáról és a határmenti piaci régiók kialakításáról tárgyalt V. Németh Zsolt magyar és dr. Csicsai Gábor szlovák államtitkár a Magyar-Szlovák Vegyes Bizottság Mezőgazdasági Munkacsoportjának Budapesten tartott ülésén.
Már a kijelölt lerakókban van minden szennyező anyag, ami a vörösiszap-katasztrófakor kijutott a környezetbe – jelentette be Szabó Csaba. A Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa Devecserben arról is beszélt, hogy a kivitelezők a vörösiszappal elöntött külterületek környezetvédelmi kármentesítésével is végeztek.
Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta Ángyán Józsefnek, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának lemondását. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter később tesz javaslatot az új államtitkár személyére.
Országos szervezetbe tömörítenék a vetőmag ágazat állami szereplőit a nemesítés, a fajtafenntartás és a minősítés rendszerének összehangolása érdekében – jelentette be a vidékfejlesztési miniszter Törökszentmiklós-Szenttamáson.
Csak kezdeményező fellépéssel lehet visszaszerezni azokat a piacokat, amelyeket a korábbi kormányzat elvesztett, a magyar agrárdiplomácia ezért a következő hónapokban egy sor olyan országban megjelenik, amelyek korábban a magyar termékek vásárlói voltak - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Berlinben, ahol az agrárminiszterek világtalálkozóján vett részt.
Nem kell környezetvédelmi termékdíjat fizetni a mezőgazdasági kertészeti fólia után. A termékdíj-szabályozásról szóló törvény január 1-től hatályos, és megjelentek a végrehajtást szabályozó rendeletek is.
Magyarország az idén negyvenedik alkalommal vesz részt a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági vásárán, a Zöld Hét elnevezésű berlini rendezvényen, amelynek magyar pavilonját pénteken nyitotta meg Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Ilse Aigner német agrárminiszterrel és Berlin főpolgármesterével.
Január 19-től utalja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a 2011. évi területalapú támogatás második részletét, így hamarosan a támogatás teljes összege a gazdálkodókhoz kerül.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megbeszélést folytatott Szita Károly kaposvári polgármesterrel, aki átadta a tárcavezetőnek a sertéshús előállítás támogatása érdekében készült Dél-dunántúli Regionális Sertésprogramot.
Január 19-én kezdődik Berlinben a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a kertészet legnagyobb fogyasztói vására a 85 éves múltra visszatekintő nemzetközi Zöld Hét (Grüne Woche).
Mintegy 5 ezer hektárral nőtt az erdőterületek nagysága 2010-ben – derül ki a magyarországi erdőállományról szóló jelentésből, melyet évente tesz közzé a vidékfejlesztési miniszter. Magyarország területének 20,7%-át, csaknem 2 millió hektárt borít erdő, ennek 56%-a van állami tulajdonban. A növekedés összhangban van a kormányzat szándékával, amely 27%-ra kívánja növelni az erdős területeket.
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
A mezőgazdasági gépek, az alkatrészek és a szervizszolgáltatás sok gazdálkodó életét könnyítik meg. Olyan területen látok folyamatos fejlődést, bővülést, színvonal-emelkedést, amely hozzájárul a vidéki és a gazdálkodói életforma fenntarthatóságához – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Axiál Kft. bővített pécsi telephelyének átadásán.
Magyarország mindig akkor volt erős, amikor virágzott a mezőgazdasága – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Darányi Ignác Terv indító, bemutató konferenciáján a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
Összességében jó évet zárt tavaly a magyar agrárium, jók voltak a terméseredmények és pozitív lett a kivitel-behozatal egyenlege - közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Baki Agrocentrum Hévízen tartott évnyitó agrárgazdasági napján.
Kottra Éva, az Olaszorszàgban működő neves sommelier - borszakértő, barmaid és gasztronómiai újságíró, valamint wine writer, aki a rejtett gasztronómiai és önológiai kincsek felkutatásáról és annak ismertetéséről közismert, nemrégiben az olasz konyha legtehetségesebb mestereivel versenyzett egy élen a „FORCHETTA DI PLATINO” díjért.
Sikerrel zárult az Agro Napló 15 éves születésnapja alkalmából 2011. márciusában elindított egész éven át tartó nyereményjáték-sorozata. Több ezer megfejtés érkezett olvasóinktól, ami bizonyította, hogy a napi gondok és a rengeteg elfoglaltság ellenére a lelkesedés és a játékos kedv Önökben lakozik.
Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében az év első napján jelentős volumenű kutatás - fejlesztési projekt indult a Szent István Egyetemen. A két évre kapott 885 179 822 Ft támogatás 84,99%-a az Európai Unió Európai Szociális Alapjából, 10,49%-a a Magyar Köztársaság központi költségvetéséből származik. A projekt teljes elszámolható költsége 932 094 353 Ft, hiszen közel 50 millió Ft önrészt is vállalt az Egyetem.
A kormány 2015. június 30-ig felfüggeszti a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizek visszasajtolási kötelezettségét.
Nemzeti parkjaink világszínvonalúak, mégsem elég megbecsültek, ismertek – mondta Fazekas Sándor Őriszentpéteren, az Őrségi Nemzeti Park és a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének közös rendezvényén. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány 450 millió forintot csoportosított át az Őrségi Nemzeti Parkhoz, hogy felvásároljon mintegy 500 hektár, feltehetően „zsebszerződéssel” érintett, természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár a rendezvényen azt hangsúlyozta: a mostani kabinet idején nem fordulhat elő, hogy kiváltságos körök nulla forintért bérelnek nemzeti parki területeket.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta a bor termékleírások nemzeti jóváhagyó határozatait, így a Vidékfejlesztési Minisztérium benyújtotta azokat az Európai Bizottságnak.
A hazai erdők egyik legkorábban, már a lombfakadással egyidőben virágzó fafaját, a zselnicemeggyet (Padus avium) választotta 2012-ben az év fájának az Országos Erdészeti Egyesület. Az egész Európában elterjedt fafaj termését a kőkorszaki ember fogyasztotta, napjainkban az erdők élővilágának változatosságát növelő szerepe és esztétikai értéke jelentős. A zsűri által kiválasztott 12 döntős fára csaknem tízezren szavaztak.
A fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelők megsegítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) háromlépcsős intézkedéscsomagot készített, amelynek második eleme a kamat- és költségmentes, hosszú lejáratú MFB Fagykár 2011. Forgóeszköz Hitelprogram. Az erről szóló rendelet mától hatályos.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a juh és kecskeágazat megsegítésére 2011-ben is ad csekély összegű (de minimis) támogatást.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) több mint 24 milliárd forintot fordít a 2011. évi kiegészítő nemzeti támogatásokra (top-up). Az erről szóló rendelet mától hatályos. A forrás top-up jogcímekre, valamint juh- és kecsketenyésztési csekély összegű (de minimis) támogatásokra folyósítható.
Négymilliárd forintra pályázhatnak január 1-től a mezőgazdasági termelők, illetve a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és szervezetek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban kertészetek korszerűsítésére. A kérelmeket január 31-ig kell a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz benyújtani.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) létrehozza az egységes Országos Vágott-test Minősítő Rendszert (OVMR), amelyet 2012. január 1-jétől az MgSzH felügyel. Az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben.
Elkészült a magyar termék rendelettervezet, melyet az unióval is jóvá kell hagyatni, ezért a tárca elindította a notifikációs eljárást. A Vidékfejlesztési Minisztérium jogszabállyal kívánja szabályozni az élelmiszerek önkéntes jelölését, pontos tájékoztatással szolgálva eredetükről, minőségükről, készítési módjukról.
Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) 1151 hektár termőföldet és mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi földet hirdetett meg a szociális földprogram keretében. A hirdetmény az érintett megyei területi irodákon, és az NFA honlapján jelent meg.
Hét hónap haladékot kapnak a gazdák a tojótyúk tartó telepek átalakítására, és egy újabb pályázati lehetőséggel is élhetnek jövőre. 2012 január elsejétől - egy 1999-ben elfogadott, uniós állatjóléti irányelv szerint - hazánkban is kötelező lesz feljavított ketrecben tartani a tojótyúkokat.
Megjelent az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultságról és a hozzá kapcsolódó országos tartalékból való igénylésről szóló rendelet. A Magyar Közlönyben kihirdetett változások hozzájárulnak az állattenyésztési ágazatok szervezettebb működéséhez.
A Kormány 450 millió forintot átcsoportosított az Őrségi Nemzeti Parkhoz, hogy legalább 500 hektár, feltehetően „zsebszerződéssel” érintett természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet felvásároljon.
A kormány jóváhagyta, hogy az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) teljes jogú tagja legyen a Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központjának (ECMWF). Magyarország a kilencvenes évek elejétől társult tagként működik együtt az ECMWF-vel.
Döntött a vidékfejlesztési miniszter az illegális hulladéklerakók felszámolását célzó támogatásokról. Minden beérkezett, érvényes pályázat kapott forrást a tárcától. A Vidékfejlesztési Minisztérium összesen 22 szervezetet támogat együttesen mintegy 32 millió forinttal.
Az erdő a magyar vidék meghatározó eleme, az erdőgazdálkodás a jövő vidékfejlesztésének egyik kitörési pontja lehet – mondta Kardeván Endre államtitkár a Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott Erdők Nemzetközi Éve záró szakmai rendezvényén. Ennek megfelelően kell a Nemzeti Vidékstratégia részét képező Nemzeti Erdőprogramot megvalósítani -tette hozzá.
Az Európai Unió agrárminiszterei a 2011. december 15-i Tanácsülésen rendeletet fogadtak el arról, hogy az EU élelmiszersegély-program 2012-ben és 2013-ban változatlan formában folytatódik a korábbi évek 500 millió eurós költségvetésével.
Megjelent az iskolatej program jövő évi támogatásáról szóló rendelet. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben 1,2 milliárd forinttal támogatja a folytatódó iskolatej programot, 400 millió forinttal többel, mint az idén.
A juhágazat támogatási csúcséve lesz 2013, amikor a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kifizeti a jövőre igényelhető jogcímeket, mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének küldöttközgyűlésén, Herceghalomban.
A veszélyes anyagokról, a GMO-kérdésről és a fenntartható fejlődésről tárgyalt egyebek mellett Ida Auken dán környezetvédelmi miniszterrel Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár Budapesten. Dánia 2012 első félévében tölti be az EU soros elnökségét, a találkozón a környezetvédelmi prioritásokról egyeztettek a felek. Az uniós környezetvédelmi célkitűzések megvalósítása érdekében Magyarország támogatja a dán elnökség törekvéseit.
Az Európai Bizottság bejegyezte a „Magyar szürkemarha hús” elnevezést az oltalom alatt álló eredet megjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A Bizottság több mint 1000 bejegyzett elnevezést tart nyilván, amelyek között mintegy 120 a friss hús kategóriába tartozik.
Több mint 200 kilométernyi csatorna kotrása és 19 szivattyútelep felújítása fejeződött be a Tiszántúlon – jelentette ki a projekt átadásán Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója. Az egymilliárd forint értékű fejlesztésnek köszönhetően jelentősen javult az ár- és belvíz biztonság a térségben, ahol eddig állandó gondot okoztak az áradások. A beruházás második ütemében további 100 kilométer csatorna újul meg.
A hízó- és vágómarhák állategészségügyi bizonyítványának kölcsönös elfogadásáról állapodott meg Kardeván Endre algériai kollégájával, Rachid Bougueddour országos főállatorvossal Algírban. Ezzel elhárult az utolsó akadály is a magyar marhahús export elől.
Összesen 116 millió forinttal segíti a Vidékfejlesztési Minisztérium 107 civil szervezet munkáját a Zöld Forrás pályázattal.
A 2012. január elsején életbe lépő új kockázatkezelési rendszerről szóló törvény megjelent a Magyar Közlönyben. A jelenleginél stabilabb, átláthatóbb, önfenntartó és öngondoskodásra ösztönző rendszer célja, hogy a növénytermesztési és a kertészeti termelést érintő időjárási eredetű kockázatokat megossza a termékpálya szereplői között.
Magyarországnak minden adottsága megvan a kertészeti ágazat fejlesztésére – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) évértékelő rendezvényén.
A Vidékfejlesztési Minisztérium vetőmagkampányt indít, hogy a gazdák hazai vetőmagot vásároljanak és hazai vetőmagot vessenek - mondta Fazekas Sándor Kiskunhalason a Kiskun Kutatóközpont vetőmag üzemében.
A jogszabályokat végre kell hajtani és betartatni – ezt várja a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségektől Illés Zoltán. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára egy környezetpolitikai szakmai kutatást záró konferencián elmondta: ahhoz, hogy a felügyelőségek dolgozói jó munkát végezhessenek, pontos feladat-meghatározásra és végrehajtásra van szükség.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jóváhagyta a nyertes tanyapályázatokat. Az idén első alkalommal, kizárólag nemzeti forrásból meghirdetett 930 millió forintos keretösszegű Tanyafejlesztési Programból összesen 201 pályázó nyert állami támogatást.
December 7-én egy régi hiányosság szűnt meg azzal, hogy megalakult az Országos Szaktanácsadási Bizottság, amelyről még az ÚMVP 2007-es indulásakor rendelkeztek. A bizottság javaslattevő, véleményező jogkörrel közreműködik az agrár-szaktanácsadással összefüggő feladatok összehangolásában.
Budapest, 2011.12.05. - Megkezdte a 2011. évi különleges tejtámogatás második felének kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.
Szent Miklós ünnepén a Mezőgazdasági Múzeum sem maradt ki az ajándékozottak köréből. Ma újabb nemzeti kinccsel gazdagodott a „Pálinkás vitrin”. Fazekas Sándor elhelyezte a gyűjteményben az ország idei győztes pálinkáját, amely az Agárdi Pálinkafőzdében készült. A szilvapálinka a 19. Magyar Országos Pálinka-, és Törkölypálinka Nemzetközi Gyümölcs- és Borpárlat Versenyen nyert első díjat.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azonnali hatállyal szigorított ellenőrzést rendelt el pénteken az élő szarvasmarhát exportáló cégeknél.
A mezőgazdasági gépesítésben nincs megállás. Versenyképes élelmiszertermelés csak naprakész technikai feltételekkel biztosítható, és a növekvő energiaárak is megkövetelik a korszerű, energiatakarékos technológiák alkalmazását - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár az Axiál Kft. új telephelyének megnyitóján, Dombóváron.
2011. december 2-án 12 órakor, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője 2011” cím nyertesét.
2011.december 2-4 ., Papp László Budapest Sportaréna
A képviselők 296 igen szavazattal, 37 nem ellenében elfogadták a Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által benyújtott, új kockázatkezelési rendszerről szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztésre kizárólag a Jobbik frakciója, illetve a szocialista Puch László és Pál Tibor mondott nemet.
Gráf József, dr. Markus Gabriella, Hámori Sándor, Pintér Zsolt, Antal Gábor, Dr. Birkás Márta és Dr. Késmárki István gondolatait ismerhetik meg az elmúlt 15 évről.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság tevékenységéről és terveiről számolt be az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága Élelmiszer-biztonsági albizottságának ülésén Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár.
November 30-ig kérhetnek támogatást az erdőgazdálkodók az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásaiból erdőszerkezet átalakítására, erdő-környezetvédelmi intézkedésekre és az erdők állományának, termőképességének helyreállítására. Ugyancsak eddig adhatják be pályázataikat azok a juh- és kecsketenyésztők, akik az állatok elektronikus jelölését oldanák meg az ÚMVP 800 milliós keretéből.
Az Európai Unió 2014-2020 közötti Közös Agrárpolitikájáról (KAP) cseréli ki véleményét több uniós tagország agrárkamarai vezetője Budapesten a Visegrádi Országok (V4) 43. agrárkamarai találkozóján.
Elindult a halastavak természeti értékeinek megőrzését és fejlesztését támogató Halastavi Környezetgazdálkodási Program (HKP), ami lehetővé teszi, hogy a haltermelők részleges kompenzációt kapjanak természetvédelmi jellegű szolgáltatásaikért.
A Vidékstratégia egyik meghatározó eleme a hamarosan induló Nemzeti ökológiai gazdálkodási program – jelentette ki Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Nyugat-magyarországi Egyetemen, Mosonmagyaróváron.
Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII.29.) VM rendelet módosítása, melynek értelmében változott az EMVA IV. tengelyhez kapcsolódó LEADER pályázatok benyújtási időszaka.
gen jók a 2011-es terméshozamok, a termények piaci ára is magasan stabilizálódott; csak a jelenlegi szárazság adhat okot az aggodalomra, de bízunk az őszi-téli csapadékban – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár az őszi betakarítási és vetési munkákról tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Az államtitkár hozzátette: az idei száraz ősz kedvezett a betakarításnak, de nehezítette a vetést.
A tenyésztés, génmegőrzés szakmai követelményeinek érvényesülése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) több helyen módosította a védett őshonos és veszélyeztetett állatok támogatásáról szóló rendeletet. A jogszabály mától hatályos.
Magyarország is jelentős szerepet vállalt abban, hogy Európa természetvédelmi területeinek hálózata, a Natura 2000 mintegy 19 ezer négyzetkilométerrel bővült a közelmúltban - közölte az Európai Bizottság.
A magyar európai uniós elnökség egyik jelentős sikere az élelmiszerek címkézéséről szóló megállapodás. Fogyasztóbarát címkék kerülnek az európai élelmiszerekre, mert a tagállamok támogatták az élelmiszerek megjelöléséről szóló kompromisszumot, amely a magyar elnökség és az Európai Parlament (EP) között jött létre.
A FAO azt javasolja, hogy 2014 legyen a családi gazdaságok éve - jelentette ki José Graziano da Silva, amikor ma délelőtt Fazekas Sándorral tárgyalt. A FAO 2012. januárjában hivatalba lépő főigazgatója arra kérte a vidékfejlesztési minisztert, hogy Magyarország támogassa a kezdeményezést az ENSZ fórumain.
Az első jelentés alapján eddig összesen 7000 hektoliter Európai Unióból származó bort ellenőrzött a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH), ebből a legtöbbet, 5500 hektolitert Bács-Kiskun megyében – válaszolta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Font Sándor azonnali kérdésére a Parlamentben. A kormánypárti képviselő az Olaszországból sokszor számla nélkül beáramló olcsó bor ellen sürgetett lépéseket.
Az egyszerűsített foglalkoztatás bevezetésével a mezőgazdaságban duplájára nőtt az idényjellegű foglalkoztatottak száma, mert a gazdák ügyfélkapun, vagy telefonon is eleget tehetnek bejelentési kötelezettségüknek – mondta Fazekas Sándor az Infotér konferencián Balatonfüreden. A tárcát és a háttérintézményeit valósággal átszövik az informatikai rendszerek: térinformatikai alkalmazások, nyilvántartások, integrált és szigetszerűen működő hálózatok.
Eredményesen zárult a zsírsertésekről, köztük a mangalicákról rendezett nemzetközi tudományos tanácskozás, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézménye, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (ÁTK) rendezett Herceghalomban.
A Nemzeti Erdőprogram célja, hogy 10 év alatt 700 ezer hektárral növeljük az erdők területét – mondta Fazekas Sándor Az erdők helye a Vidékstratégiában - 2011 az erdők nemzetközi éve című konferencián a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
A XXI. században a nemzetek biztonsága attól függ, hogy az erőforrások kinek a kezében vannak. A génkészletek a meghatározó nemzeti erőforrások közé tartoznak, amelyeket évszázadok során alakított ki a magyarság, illetve kiválogatódott az idők során – mondta Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a növényi genetikai tartalékokról szóló tudományos konferencián, a gödöllői Szent István Egyetemen.
A tegnap átadott két sertéstelep fejlesztése példa arra, hogy válság idején is érdemes befektetni a sertéstartásba - mondta Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Dombegyházi Agrár Zrt. avatóünnepségén.
A mezőgazdasági GDP tavaly 9,8 %-kal nőtt. Az idén a kedvezőbb termés miatt ennél lényegesen nagyobb növekedés várható. Jelentős szerepe volt a jó mezőgazdasági terméseredményeknek abban, hogy 1,4%-kal nőtt a hazai GDP 2011. III. negyedévében.
Társadalmi vitára bocsátja a Vidékfejlesztési Minisztérium a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékek felhasználásáról és ártalmatlanításáról szóló rendelet tervezetét.
November 11-én megalakult a hazai megújuló energia szövetségeket tömörítő Magyar Megújuló Energia Platform (MEP). A Platform az egyesületi törvény alapján működik. Tagjai azok a hazai megújuló iparági szövetségek, amelyek európai uniós szinten működő érdekképviseletekben tagsággal rendelkeznek, továbbá a legjelentősebb hazai energetikai kutatóintézet. A Platform alakuló ülésén tagjai sorából Glattfelder Bélát választotta elnökévé.
A gombamérgezések megelőzése és a vadon szedett gombák nyomonkövethetősége érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium rendeletet adott ki a vadon termett, étkezési célra gyűjtött gombákkal kapcsolatos szabályozásra. A rendelet 2011. november 25-én lép hatályba.
Még összesen 33 milliárd forintos fejlesztési keret áll rendelkezésre a térségi LEADER egyesületeknek – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Szabolcson, egy szakmai fórum előtt szervezett sajtótájékoztatón. A LEADER szervezetek összesen 830 célterület beruházásához kaphatnak támogatást, a rendezvények szervezésétől kezdve, nemzetközi kapcsolataik finanszírozásán át, a különböző vidékfejlesztési feladatokig.
Jó esély van arra, hogy a kergemarhakór-mentes Magyarország szállítson elsők között ismét marhahúst a kínai piacra – hangsúlyozta Kardeván Endre kínai tárgyalássorozata után. Hazánk mentes a szivacsos agyvelőgyulladás (BSE) néven ismert betegségektől, ezért Kína hamarosan zöld utat ad a magyar marhahúsimportnak.