Hirdetések:

Vetőmagról - a hazai fajták elkötelezett híveként

| 2010-07-05

Ezen az oldalon már hagyományszerűen egy idén is egy régi partnerünkkel a békésszentandrási Mezőmag Kft. vezetőjével Gazsó Jánossal beszélgetek, ami részemről nagyon egyszerű, hiszen én kérdezek, Ő pedig válaszol.

 

 

 

 

 

Mi motivált és mik voltak azok az indítékok, hogy a mezőgazdasági pályát válaszd és azon belül, hogy vetőmagtermesztésre - értékesítésére - add a fejed? 

Korán elköteleztem magam a mezőgazdaságnak, hiszen már a középiskolát is ezen a szakon végeztem. A főiskola elvégzése után gyakorló éveimet kiváló tanítómesterek mellett, a békésszentandrási Zalka Tsz-ben töltöttem.. A vetőmag szakmérnöki diplomámat már a „véletlennek” köszönhetem. Talán nem szentségtörés elmondani, hogy a Marxista-leninista esti egyetem szakosítója helyett titokban inkább az akkor induló vetőmag-gazdálkodási szakra jelentkeztem. Az igazi szakmai munkát azonban az jelentette, amikor 1988-ban a GKI mellett működő Szegedi Gabonamag Kft. szaktanácsadója lettem és az akkor csúcson lévő szegedi napraforgó hibridek előállítása és forgalmazása szerepelt fő feladatként a munkaköri leírásomban. Elméleti és gyakorlati szempontból is ez a munka egy kiváló iskola volt, nem beszélve arról, hogy első kézből tanulhattam meg a vetőmagos (hibrid) szakma sok fogását az intézet akkori főigazgatójától Dr. Frank Józseftől és az intézet többi szakemberétől, valamint a gabonamagos kollégáimtól.


Hol van a vállalkozásod és mekkora területen gazdálkodsz?

1987-ben családi vállalkozásként megalakítottam a Mezőmag Gmk-t, ahol vetőmag feldolgozással foglalkoztunk és 4 évig hétvégenként és éjszaka társaimmal együtt dolgoztuk fel a vetőmagot, beleértve a zsákolást is. Ma már természetesen Kft-ként működik a cég és a térség meghatározója a vetőmag termelés és forgalmazás területén. A Kft. fejlődése az elmúlt évtizedekben töretlen volt és ma már 2400 ha-on gazdálkodunk és további 3-400 ha-t integrálunk. Éves árbevételünk meghaladja az 1 milliárd Ft-ot. A vetőmagüzem Szarvason a Kákai majorban működik és évi 5000 t feldolgozási kapacitással rendelkezik. Vetőmagüzemünket 2005-ben korszerűsítettük és ma a Kft. 30 embernek biztosít egész évben munkát.


Melyek azok a növényfajok, amelyekből vetőmagot állítasz elő, és ezen felül még milyen tevékenységet folytatsz?

Szántóterületünk 60 %-án állítunk elő és további 3-400 ha-on termelünk és termeltetünk vetőmagot és madáreleséget. A Kft. fő profilja az őszi és tavaszi kalászos gabonák, amiben a térség meghatározó üzemeként vagyunk jelen. Őszi kalászos vetőmagot évente mintegy 1000-1200 ha-on, míg tavaszi kalászost pedig 100-180 ha-on termesztünk és termeltetünk. Őszi búzából 20, őszi árpából 6, őszi zabból 1, őszi rozsból 2, őszi tritikáléból 3, tavaszi árpából 3, tavaszi zabból 4, tavaszi tritikáléból 1 fajtát termesztünk. Ezen fajták 45-50 %-a szegedi nemesítésű. Ezenkívül termelünk még lucerna, borsó, fénymag és napraforgó vetőmagokat is. A többi területen étkezési és madáreleség napraforgót, valamint kukoricát állítunk elő a vetésszerkezet és a forgó igényei szerint. A vetőmagüzemben bértisztítást és csávázást is végzünk ezzel is kiszolgálva a környék gazdálkodóinak igényét.


Honnan szerzed be az információkat az új fajtákkal, hibridekkel kapcsolatosan és hogy tudod megítélni, hogy melyiket szaporítsd, melyik lesz piacos? 

A vetőmagpiacon is hasonló törvények uralkodnak, mint a gazdaság más területén, miszerint azt kell termelni, amit megvesznek. Kínálatunkban ugyanúgy szerepelnek az új perspektívikus fajták, (GK Rege, GK Idus, GK Impala) a jelenleg futó (GK Békés, GK Kalász, GK Csillag), valamint a régi bevált fajták is (Jubilejnaja 50). Évtizedek óta részt veszek valamennyi jelentős nemesítő intézet fajtabemutatóján, szakmai rendezvényén ahol kiválasztok néhány általam érdemesnek tartott új fajtát. Ezek többsége be is váltja a hozzáfűzött reményeket és a köztermelésbe kikerülve a termelők el is fogadják ezeket. A kevésbé sikeres fajtákat a kísérleti évek után kivonjuk a termelésből.


Milyen a kapcsolatod a fajtajogosultakkal, nemesítő házakkal, nemesítőkkel?

A fajtakiválasztást mindig egyeztetem a nemesítő cég képviselőjével. Valamennyi hazai, szántóföldi növénynemesítő intézet munkatársával személyes és kiváló kapcsolatban vagyok. Céltermesztésű vetőmagokon kívül (olajretek, mustár) csak hazai nemesítésű és honosítású fajtákat termelünk és forgalmazunk. A hazai fajták elkötelezett híveként erre nagyon büszke vagyok. A multinacionális cégek részéről azonban igen nagy nyomás nehezedik a hazai vetőmagpiacra és ránk is. Azt hiszem, ideig-óráig még ellen tudunk állni, de a hazai nemesítésű intézetek eredményes munkájához és hatékony marketing tevékenységéhez, a jelenlegi anyagi helyzetük csak a szinten tartásra elég, ami a jövőt illetően nagyon kevésnek bizonyul. Úgy gondolom, hogy ha a biológiai alapok innovációja a normális keretek között folytatódik vagy még fejlődni is tud, akkor azok eredményeit (új fajták) hasznosító vetőmagtermesztők, forgalmazók, termelők saját területükön is előre tudnak lépni. Azonban ez már gazdaságpolitikai kérdés és nem mi vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt makrogazdasági szinten meg tudjuk változtatni!


Milyen módon értékesíted a vetőmagot és hogy tartod a kapcsolatot a vevőiddel, termelőkkel?

A termelők részére a vetőmagok értékesítése közvetlenül a Mezőmag Kft. üzeméből történik telephelyi átadással, tehát napi kapcsolatot tartunk a termelőkkel. A legnagyobb volumenű vetőmagot az integrátorok felé értékesítjük, és mintegy 15-20 gazdaboltba is szállítunk ki vetőmagot, a legtöbbször bizományosi értékesítésre. A gazdabolt hálózatba való érétkesítést szeretnénk tovább bővíteni, ellátva őket szakmai anyagokkal, fajtapropagandával, fajta-specifikus tanácsokkal is.


Mi a véleményed a szegedi érdekeltségű fajtákkal, hibridekkel kapcsolatban?

A Dél-alföldi régióban mindenképen elsőbbséget kell, hogy élvezzenek a szegedi érdekeltségű fajták, elsősorban a kiváló minőségűk, nem mellékesen pedig a termőhelyhez való jobb alkalmazkodó képességük miatt. Véleményem és tapasztalataim szerint a szegedi fajták agronómiai, minőségi és kortani szempontból is megfelelnek a mai kor követelményeinek és állják a versenyt a többi hazai és külföldi nemesítő intézettel szemben.


Milyennek látod a vetőmagszakma helyzetét?

A szakma helyzete évek óta folyamatosan romlik, devalválódik. A biológiai alapok ma még megfelelőek az újratermeléshez, erre kellene építeni a termelést, de a nemesítést is, és újra fel kéne fedeznünk az export piacokat is, de mindenek előtt a hazai piacot kellene élénkíteni. Ma sok vetőmagüzem hagy fel a kalászos vetőmagok előállításával és értékesítésével. Az elmúlt években megtermelt és magtárban maradt vetőmag készletek aránya a Mezőmag Kft-nél is közel 50 % volt amit aztán csak jelentős veszteséggel lehet értékesíteni malmi és takarmányozási célra.


Hogy éled meg , hogy évről évre csökken a fémzárolt vetőmag iránti kereslet?

A fémzárolt vetőmagok felújítási hányada a kritikus szint alá süllyedt (kb. 25-30%). Az alacsony terményárak, és a mezőgazdasági ágazat rendkívül alacsony jövedelmezősége nem ösztönzi a termelőket a minőségi vetőmag használatára, de egyéb input anyagokra sem. Így tovább csökkenhetnek a termésátlagok, romlik a minőség, a nyomon-követhetőség, meghiúsulnak az exportértékesítések. Gabonafronton a termelés színvonalának emelésére lenne szükség, akár kormányzati beavatkozással is. Talán vissza lehetne állítani a régen bevált 40 % -os kötelezően előírt fémzárolt felújítási arányt vagy hasonló konstrukciót kellene eszközölni. A fajtaoltalommal védett fajták után fizetendő 7-900 F/ha-os összeg bevezetése nemesítő intézetek részére komoly bevételt jelenthet, de nem hinném, hogy ez önmagában növelné a fémzárolt vetőmagok részarányának növekedését.


Köszönöm a beszélgetést és engedd meg, hogy én is gratuláljak ahhoz, hogy 2009-ben megkaptad a „Az Év Vállalkozója” kitüntetést, és remélem, hogy a kissé rossz hangulatú vetőmagszakma hamarosan újra felvirágzik, felértékelődik, ami a Te és a hozzád hasonló, szakmailag elkötelezettek eredményének is köszönhető lesz.

Dr. Beke Béla

BEJELENTKEZÉS
jelszó emlékeztető
Hirdetések: