Hirdetések:

Dr. Sűrű János 2009. évi tapasztalatail a repce gyomirtás terén

| 2009-08-07

Dr. Sűrű János-t, az Agro Bölcske ZRt. igazgatóját kérdeztem 2009. évi tapasztalatairól a repce gyomirtás terén.

 

Az Agro Bölcske ZRt. 1300 ha-on gazdálkodik, ebből a repce vetésterülete 120 ha. Nálunk nagyon fontos a repce gyomirtása, hiszen komoly gyomflóra található a területen. Az őszi egyszikű gyomirtás után tavasszal már jelentkeztek a magról kelő kétszikűek, Matricaria (kamilla) félék, valamint a nagy ellenfél, a sebforrasztó zsombor is, ami áttelelt. Ezt a gyomnövényt a 90-es években sikerült vetőmaggal behozni Szeged környékéről a gazdaság területére. Ez a gyomnövény a repce elvirágzása után válik igazán veszélyessé. Az addig alamuszinak tűnő gyom hihetetlen gyorsasággal fejlődik repcevirágzás után, és akár 1,5-2 m magasságba is fel tud nőni egészen a repce fölé, ezalatt rengeteg tápanyagot és vizet ellopva a repcétől. A kártételt a repcébe lehulló becők, illetve a repcén kialakuló aszott becő és mag csak tovább fokozzák. A betakarítás a gyomnövény jelenlétében nehézkes.

A gyomirtást május 4-én hajtottuk végre Ikarus* 0,3 l/ha-os dózisával. Ekkorra a zsomborok már szárba indultak, 15-20 cm magasak voltak, mindemellett még komoly mennyiségű Matricaria féle is volt. Egy hét múlva a határszemlén a Maticaria féléken már komolyan látszott a gyomirtó szer hatása. Ezt követően a zsombor egy hét után vált látványossá gyomirtás szempontjából, hiszen azon egyedeknek, amelyeket a gyomirtó szer elért, a közepe leszáradt, és fejlődésük megállt. Természetesen a kamilla félék fejlődése ekkorra már teljesen leállt. A gyomirtó hatás oly mértékben volt látványos, hogy a hatalmas zsombor tömeg szinte „visszament” a talajba (kb 15 tő/m2). Betakarítás előtt egy héttel már szinte hírmondót sem lehet belőle találni.

Úgy tűnik, hogy vége a „nagy gond”-nak, ami a repcetermesztést gazdaságunkban folyamatosan akadályozta, azaz a sebforrasztó zsombor „uralkodásának” bealkonyult. Az Ikarus az a szer, amit hatékonyan tudunk használni a probléma orvosolására.


* a Dow AgroSciences LLC védjegye

Dr. Sűrű János
igazgató
Agro Bölcske ZRt.

Bölcske, 2009. június 19.

BEJELENTKEZÉS
jelszó emlékeztető
Hirdetések: