Hirdetések:

Pictor termelői tapasztalatok repcében 2.

| 2009-05-26

Kondákor Ferenc a vácszentlászlói FMK-Zoo Kft. keretein belül öt éve foglalkozik repcetermesztéssel. Tavaly az 1243 hektárból 287 hektáron termesztett repcét a BASF technológiájával. Csak hibrideket vetett, a különböző területeken más-más hibridet. Különösen a Németországból behozott repcehibridek teljesítettek jól 2008-ban.

 

A gombás betegségek ellen először napraforgóban használta a Pictort még 2006-ban. A következő évben 10 hektáron kísérletezett vele a repcében és annyira elégedett volt az eredménnyel, hogy tavaly már a teljes felületen használta. A 2007-es kísérletben a csapadékos évjárat miatt súlyos kárt okozott a szklerotínia, de a Pictorral kezelt táblában nem következett be a fertőzés. Ráadásul a szer élettani hatása is szemmel látható volt: a növények zöldebbek voltak és lassabban öregedtek. Egy hektáron 600-700 kg-mal több termést lehetett betakarítani, mint a kezeletlen repcéből.


A Pictor tehát egyetlen, fővirágzásra időzített, 0,5 literes hektáronkénti dózisú kezeléssel erős gombaölő hatást fejt ki és lehetővé teszi, hogy a repcetövek tovább maradjanak vegetációban. Ennek az az eredménye, hogy a magok biztosan kitelnek, több lesz a termés.


Tavaly Vácszentlászló körzetében szokatlanul sok volt a csapadék, tehát újra veszélyeztetett a rendszerint a virágzás végén fertőző szklerotínia. A Pictor nemcsak ellene, hanem a becőrontó betegség (alternária) ellen is jól vizsgázott.
Kondákor Ferenc úgy véli, hogy önmagában a zöldítő hatás is megéri a Pictor használatát, mert biztosan javítja a termésátlagot.

BEJELENTKEZÉS
jelszó emlékeztető
Hirdetések: