Bács-Kiskun megye, Bácsbokod, Albert-Agro E.C., Hegedűs József ügyvezető:
„Az SSD 8 késes lazító kiváló minőségű munkát végzett a nyári nagyon száraz és az őszi nedves, tömörödött talajokon. Kíméletesen emelte meg és levegőztette a talajt, nem képezett nagy rögfrakciókat, illetve nem gyúrta és tömörítette a nedvesebb földet sem, mint azt a szélsőséges, nem optimális talajnedvesség mellett használt egyenes késes lazítók teszik. Véleményem szerint ez a típusú lazító okozza a legkisebb kárt a talajnak akkor, amikor a munkát már feltétlenül el kell végezni, de az ahhoz szükséges, optimálisnak mondott állapotok nem biztosítottak.
2008-ban a repce előtt a teljes területen az SSD-vel lazítottuk tábláinkat, az eszköz nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az igen aszályos tavasz ellenére 4t/ha üzemi eredményt érhettünk el, de örömünkre szolgál az a tény is, hogy nagyon jól küzdenek az aszállyal a cukorrépa után ősszel SSD-vel lazított talajba, direkt technológiával vetett kukoricáink is.
Megelégedettségünket jelzi, hogy már meg is érkezett cégünkhöz a VOGEL-NOOT új típusú TerraDig lazítója, melynek legfőbb feladata a cukorrépa magágykészítés előtti talajának, 65-70 cm-es mélylazítása lesz.”
Komárom-Esztergom megye, Dad, Kovács Gábor családi gazdálkodó:
„Nyári szezonban kb. 120 hektárt szoktunk lazítani a VOGEL-NOOT SSD/6 hajlított késes lazítónkkal mind gabonák alá, mind pedig kukorica és napraforgó alá is. Kísérlet képen néhány területünkön kontroll sávot hagytunk amit nem lazítottunk, az eredmény szemmel látható volt. A tavaszi pangó vizek is eltűntek a már meglazított földjeinkről. A hat késes lazítót egy 220Le-s traktorunk húzza, mely könnyedén elboldogul vele még kötött területeken is. A kopórészek minőségével nagyon elégedettek vagyunk kb. 100-130 hektár után kell a kopócsúcsokat megforgatni.”
Békés megye, Nagykamarás, Drahos Zsolt magántermelő:
„A családi gazdaságunk tradicionálisan VOGEL-NOOT gépeket használ. Több 4 illetve 5 vasú eke, 6 méteres rövidtárcsa, szántóföldi kultivátor mind-mind VOGEL piros színben pompázik a gépkertben. A tavalyi esztendő beruházásaként bővült a család egy SSD 6-os középmély lazítóval, amellyel szintén maximálisan elégedett vagyok. A befelé ívelő kések tökéletes repesztő, lazító hatással bírnak még ebben a legendásan kötött talajvilágban is. Teszik, ezt igen csekély vonóerő igénnyel. A meglazított felszín szemlátomást magasabb a tömörödött tarlónál, szinte fellélegzik az anyaföld a gép munkája után. Fontos volt számomra az azonnali lezárás, ezért csak is a megfelelő hengerrel együtt üzemeltetem a gépet. Én a lezáráshoz pálcás hengert választottam, bár tudom, hogy lehetett volna az elmunkálóm a robosztusabb tüskés henger is, de így is bátran tudom mondani: az SSD lazító követi a VOGEL-NOOT gépek megbízhatóságát.”
Pest megye, Galgamácsa, MÁCSA 99 Kft., Kurucz István, műszaki vezető:
„Budapesthez közel, 1.600 ha-on dolgozik cégünk a Galga mentén. A 8 késes SSD lazító a tavalyi évben állt kötelékbe nálunk. Ráfért már nagyon talajainkra egy minőségi lazító csatasorba állítása. A minőség itt természetesen nemcsak a gyártmányra, hanem annak munkájára is vonatkozik. Nagyon fontos dolog számunkra az, hogy az eddig használt lazítónkkal szemben ez a konstrukció nem hozza fel a nagyméretű rögöket, amelyek elmunkálásával meggyűlne a bajunk. Ráadásul egy menetben a henger visszazárja a talajt, őrizve a manapság drága nedvességet. A 90 cm-es vázmagasság tökéletesen lehetővé teszi az általunk elérni kívánt mélységű lazítást. A géppel egyelőre ca. 600 ha művelésén vagyunk túl, szinte kopóalkatrész felhasználás nélkül, amelyet a megfordítható orrbetéteknek köszönhetünk. A jó termés alapja a minőségi talajmunka. Ezt a gazdaságunkban lévő VOGEL-NOOT gépek garantálják.”