A múlt héten Lengyeltótiban jártam Légrádi Miklós gazdálkodó partnerünknél a DEKALB repce Olimpia idei nyertesénél (EXOCET 6464 t/ha), ahol éppen a repce talajelőkészítését végezték. Miklós közismerten a szántásnélküli, talajkímélő és vízmegőrző talajgazdálkodás híve. Ezt a repcénél különösen fontosnak tartja és kízárólag így készíti elő a repcének való területeket. A munkaműveleteket megtekintettük élőben is és Miklós megosztott egy pár fotót velünk a munkálatokról.
Miklós véleménye szerint a jó talaj előkészítés titka, hogy előre tervezni kell minden lépését, hogy vetésre olyan magágyat érjünk el, amelyre ha rálépünk, akkor elbírjon, viszont ha erősen a sarkunkkal lépünk rá, akkor beszakadjon. Az utóbbi évek bebizonyították, hogy sikeresen csak úgy termelhetünk repcét, ha minél több vizet meg tudunk őrízni a talajban. Még egy dologra hívta fel a figyelmet, ez pedig a megfelelő talajélet és érettség elérése. Ezeket a célokat a repce esetében a legjobban a szántásnélküli, úgynevezett „mulcsos” technológiával tudja megvalósítani. Amikor a területen elhaladt mellettünk a mulcs kultivátor, szinte érezni lehetett a talaj finom illatát, érezni lehetett, hogy mennyire egészséges és élő.
A főbb mozzanatok a talajelőkészítés során:
1. A búza betakarítása után a területről a szalmát lehordja, hogy minél kevesebb maradvány maradjon hátra. Ezután következhet az első tarlóhántás mulcskultivátorral + güttler hengerrel 15 cm mélyen.
2. Miután az árvakelés kijött, kiszórják a 200-300 q/ha szervestrágyát és az őszre szánt műtrágyát (300-400 kg/ha 8:20:30-as). Az idei esztendő újdonsága, hogy ezután még a mulcskultivátor előtt közvetlenűl egy saját készítésű altalajlazítóval műveli meg a talajt. Ezt a követi a szintén saját fejlesztésű mulcskultivátor, amivel 25 cm mélyen műveli a területet.
3. Magágyelőkészítés szintén mulcskultivátor + kapcsolt Güttler henger 15 cm mélyen. Fontos, hogy a vetés nyirkos, de ne sáros talajba történjen. Fél-egy napot vár a vetéssel a magágy készítés után.



Szanyi István