A 2011-es évre számos újítással, fejlesztéssel készül a Bogballe, hogy megtartsa műszakilag kiemelkedő pozícióját termékeivel. Mint mindig, az újdonságok a folyamatosan jelentkező igények kielégítésére szolgálnak.
A válság ellenére a SZEGÁNA Kft, a Caffini permetezők hazai forgalmazója, tovább tudta növelni eladásait. A Caffini gyár kizárólag permetezőket gyárt, kínálatukban mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kialakításút.
A válság ellenére a SZEGÁNA Kft, a Caffini permetezők hazai forgalmazója, tovább tudta növelni eladásait.
Az újév első napjaiban Benkó András, a Tárnokon található AgriFutura Kft ügyvezetője meséli el az MF 5445 traktorával kapcsolatos benyomásait. Az 560 ha-os, legfőképpen tejtermeléssel foglalkozó vállalkozás 2006 Májusában ruházott be egy 100 LE-s MF-be, amely azóta majd 10.000 üzemórát teljesített.
Amikor tisztelt partnereink a meglévő gépeik után szintén a VOGEL NOOT cégbe fektetik bizalmukat, az különösen megtisztelő számunkra. Ez egyfajta fémjelzése annak, hogy elégedettek termékeinkkel és szolgáltatásainkkal egyaránt. Nos, ez esetben is egy ilyen pillanatról tudunk beszámolni Önöknek. Az apropó: cégünk új fejlesztésű, hazánk első TERRATOP M 400 –as nehézkultivátora megkezdte munkáját a versegi dombok lankáin.
A herceghalmi Agrosystem Kft 2009-ben vett az IKR Zrt-n keresztül 2db TerraDisc600 Hydro félig függesztett rövidtárcsát, amelyekkel azóta összesen mintegy 1.500 ha területet munkáltak meg.
Villányban Burget János családi gazdálkodónál került a napokban beüzemelésre egy VOGEL – NOOT Arterra MS forgóborona A300 pneumatikus gabonavetőgép kombináció.
A belső-somogyi dombok egyik legszebb részén Kaposvártól mintegy 10 kilométerre jártunk Bárdudvarnokon a Mezővas Kft.-nél. Vass Zoltánnal és fiával Andrással beszélgettünk az új jövevényről, a VOGEL & NOOT TerraCult 500 Hydro szántóföldi nehézkultivátorról.
A szerb határ mellett, Nagybaracskán a Gyarmati családnál jártunk az elmúlt napokban. Gyarmatiék családi gazdálkodók, mintegy 330 hektárt művelnek. A két testvér Zsolt és Tibor nagy szerepet vállalnak a szántóföldi munkák során. Gyarmati Zsolttal, az idősebbik testvérrel beszélgettünk.
Szabolcs–Szatmár-Bereg megye. Az ország legkeletibb pontja. A határon túl Ukrajna, emide árvíz, belvíz, nehéz kilátások. Ezen a héten, Nagyhalászon jártunk. Házigazdánk Oláh Zoltán.
A solti Kossuth Mezőgazdasági Zrt.-nél Végi Bálint műszaki ágazatvezetővel beszélgettünk az általuk használt VOGEL – NOOT munkagépekről.
Sokan emlékezhetnek még az 1980-as, 90-es években futó televíziós sorozatra a „királyi tévéből”. Az „új kor” első szappanoperája mindig aktuális eseményeket dolgozott fel, és „csípőből tüzelt” minden olyan dologra, ami foglalkoztatta a kor emberét.
A válság ellenére a SZEGÁNA Kft, a Caffini permetezők hazai forgalmazója, tovább tudta növelni eladásait.
Erwin Wagner bérvállalkozó le volt nyűgözve a Massey Ferguson élenjáró technológiájától!
A múlt héten Lengyeltótiban jártam Légrádi Miklós gazdálkodó partnerünknél a DEKALB repce Olimpia idei nyertesénél (EXOCET 6464 t/ha), ahol éppen a repce talajelőkészítését végezték. Miklós közismerten a szántásnélküli, talajkímélő és vízmegőrző talajgazdálkodás híve. Ezt a repcénél különösen fontosnak tartja és kízárólag így készíti elő a repcének való területeket. A munkaműveleteket megtekintettük élőben is és Miklós megosztott egy pár fotót velünk a munkálatokról.
Az Amazone a gazdaságos munkavégzést lehetővé tevő munkagépek fejlesztését tűzte ki célul. A hossszú távú tartamkísérletek alapján fejlesztette ki a 3C koncepciót „Cost-Cutting-Concept”, vagyis azt a költségcsökkentő koncepciót, mely 5%- kal magasabb hozam mellett 50%- kal kevesebb üzemanyag felhasználást és 60%- kal kevesebb munkaidő ráfordítást jelenthet a termelőnek.
A Jympa lazítók értékesítést követően azok használatával kapcsolatban partnereinktől szerzett gyakorlati tapasztalatokat az alábbiakban összegezném:
120 ha területen gazdálkodom Pécsváradon, napraforgó,kukorica, búza és árpa termesztéssel foglalkozom.
Varga Imre hat éve foglakozik szőlőtermesztéssel Agárdon összesen 8 ha területen. A korábbi években a vegyszeres kezeléseket bérművelésben végeztette, azonban pályázati forrás igénybevételével szert tett erőgép mellé elhatározta, hogy saját permetezőgépet vásárol.
Először Ausztriában láttam ezeket a traktorokat dolgozni még a 90- es évek elején. Akkor még csak álmodoztam róla: Bárcsak egyszer ilyen traktorom lehetne!- nyilatkozta Gere Attila neves villányi borász.